GERMANY ONLY: GFX SUPER LEAGUE Imago Images

3 liga, 64 csapat – így fog ki nézni a Bajnokok Ligáját váltó Szuperliga

Nyerj az Unibeten, fogadj a meccsekre kockázat nélkül! 20 000 Ft sportfogadás bónusz + 60 ingyen pörgetés vár Rád! Regisztrálj most! (x)


Az Európai Szuperligát (ESL) kitaláló A22 Sports Management nevű cég 64 férfi és 32 női csapattal indítaná el a sorozatot azután, hogy csütörtökön az Európai Unió bírósága számukra kedvező ítéletet hozott.

Az A22 nem sokkal azután jelentette be terveit, hogy az EU bírósága kimondta: a nemzetközi (FIFA) és az európai futballszövetség (UEFA) az uniós joggal ellentétesen döntött korábban amellett, hogy megakadályozza a sorozat létrehozását.

Az A22 szerint a sorozatban résztvevő klubok hazájuk bajnokságában is szerepelnek majd, mert „azok adják az európai futball alapját”, de „az egyesületek most maguk dönthetnek a saját jövőjükről az európai színtéren”.


A napvilágra hozott tervezet szerint a férfiaknál a 64 csapat három ligára – Sztár, Arany és Kék – oszlana, előbbi kettőben 16-16 együttes indulna, a maradék 32 pedig utóbbiban szerepelne. A résztvevők nyolcas csoportokban oda-visszavágós rendszerben játszanának, ami minden klubnak 14 összecsapást jelentene. Minden évben lennének kiesők és feljutók, a Kék ligába pedig a hazai bajnokságokban elért eredmények alapján lehetne bekerülni.

A 32 női csapat két ligában játszana a tervek szerint.

A sorozatnak nem az UEFA, hanem a klubok lennének a tulajdonosai, így a bevételek teljes egészében őket illetnék.

A húszcsapatosra tervezett ESL ötletével 2021 áprilisában a Real Madrid, az FC Barcelona és a Juventus mellett további kilenc egyesület – a Manchester United, a Liverpool, a Manchester City, az Arsenal, a Chelsea, a Tottenham, az Atlético Madrid, az Internazionale és az AC Milan – állt elő.

Miután az UEFA és a FIFA, valamint a futballvilág más befolyásos személyiségei, továbbá állami és politikai vezetők sora lépett fel a tizenkettek különszerveződése – és az UEFA-tól független új sorozat beindítása – ellen, a Real Madrid, Barcelona, Juventus trió kivételével mindegyik klub visszalépett a tervtől.

2023 nyarán a Juventus is visszalépett a Szuperligától, így jelenleg már csak a Barcelona és a Real Madrid tagja akezdeményezésnek.

Az UEFA csütörtöki közleményében jelezte: továbbra is elkötelezett az európai futballpiramis fenntartása mellett, és a jövőben is a nemzeti szövetségekkel, ligákkal, klubokkal, szurkolókkal, játékosokkal, edzőkkel, uniós intézményekkel, kormányokkal és partnerekkel közösen kívánja alakítani az európai sportmodellt.


Forrás: MTI

Hirdetés
0