Ahogy korábban már beszámoltunk róla, az Európai Unió bírósága szerint a nemzetközi (FIFA) és az európai futballszövetség (UEFA) az uniós joggal ellentétesen döntött korábban amellett, hogy megakadályozza az úgynevezett Európai Szuperliga (ESL) létrehozását.
A csütörtöki ítéletet az ESL mögött állók örömmel fogadták.
„Az UEFA-monopóliumnak vége. A labdarúgás szabad, a klubokat nem fenyegetik szankciók, és szabadon dönthetnek saját jövőjükről"
– jelentette ki Reichart, az ESL kialakítása mögött álló cég elnök-vezérigazgatója, aki a szurkolóknak azt üzente, az ESL mérkőzései ingyen lennének nézhetők. Reichart hozzátette, az egyesületeknek garantálják a bevételeket és a költségek kompenzációját.
A Liverpool-Arsenal bajnokin a hazaiak győzelme 2.45, a döntetlen 3.55, a vendégek sikere 2.95-szörös szorzóval fogadható. (x)
Az európai szövetség az uefa.com oldalon olvasható közleményben reagált, és úgy fogalmazott, „tudomásul veszi” a döntést.
„Ez az ítélet nem egyenlő az úgynevezett szuperliga támogatásával, inkább az UEFA előzetes engedélyezési szabályain belüli hiányosságokat hangsúlyozza, amelyeket már 2022 júniusában felismertek és kezelni kezdtek. Az UEFA bízik az új szabályzatának szilárdságában, és különös tekintettel abban, hogy azok megfelelnek az összes vonatkozó európai törvénynek, és előírásnak”
– írta a szervezet. Hangsúlyozta, az UEFA továbbra is elkötelezett „az európai futballpiramis fenntartása mellett”, és a jövőben is a nemzeti szövetségekkel, ligákkal, klubokkal, szurkolókkal, játékosokkal, edzőkkel, uniós intézményekkel, kormányokkal és partnerekkel közösen kívánja alakítani az európai sportmodellt.
„Bízunk benne, hogy a szolidaritáson alapuló európai futballpiramist, amelyet a szurkolók és minden érdekelt fél pótolhatatlan modelljének nyilvánítottak, az európai és nemzeti törvények megvédik a szakadással szemben”
– áll a közleményben.
A Mundo Deportivo információi szerint az UEFA a döntés után rögtön akcióba lendült, és az Európai Klubok Szövetségévél (ECA), valamint a Paris Saint-Germain elnökével, Nasszer El-Kelaifival közösen el is kezdték gyűjteni a támogató klubokat, akik vállalják, hogy továbbra is az UEFA által szervezett sorozatokban indulnak.
Florentino Pérez a döntés kihirdetése utáni nyilatkozatában úgy fogalmazott, a Real Madridnál „óriási elégedettséggel” vették tudomásul az Európai Unió bíróságának döntését.
„Az elkövetkező napokban alaposan áttekintjük majd az ítélet hatását, de két történelmi jelentőségű következtetést máris levontam belőle. Egyrészt az európai labdarúgás a továbbiakban nem lesz monopólium és most sem az, másrészt pedig a kluboknak a mai naptól fogva a saját kezükben van a sorsuk. „Röviden: ma a futball és a szurkolók, valamint a szabadságjogok Európája diadalmaskodott”
– jelentette ki Pérez.
Forrás: MTI

