Lisztes Krisztián utoljára decemberben szerzett találatot a Ferencváros színeiben a Zalaegerszegi TE elleni találkozón, illetve ez volt a legutóbbi találkozója, amelyen legalább 70 percet volt a pályán. A következő szezont már a Frankfurt labdarúgójaként kezdi meg, az MTK elleni Örökrangadón nyújtott teljesítményével pedig megmutatta, hogy miért is igazolta le a német élvonalbeli klub. Az NB I 30. fordulójában 2-1-re megnyert mérkőzés után elárulta, hogy miként élte meg az elmúlt hónapok megpróbáltatásait.
„Nagyon boldog vagyok, hogy végre újrakezdő lehettem. Azért hiányoztak már a játékpercek is, úgyhogy örülök, hogy egy góllal, meg egy gólpasszal tudtam ezt meghálálni – reflektált visszatérésére a 19 esztendős támadó. – Hát nyilván nagyon nehéz a sportoló életében, amikor sérült, nem játszik, úgyhogy a sérülés után nehezen is tudtam így visszaverekedni magam, mert még azért lábadoztam a sérüléssel, de úgy érzem, hogy most talán ez megszakad.”
Az elmúlt hetek, hónapok mentális megpróbáltatásaira is kitért a Ferencváros jelenlegi, a Frankfurt jövőbeli szélsője.
„Természetesen nagyon nehéz volt, igen. Ezt mondtam, hogy egy sportoló életében, amikor nem tud játszani, nem csinálja, amit szeret, az azért nagyon nehéz – mondta el ifjabb Lisztes, akinek az édesapja és az egész család segített az elmúlt időszakban, majd Dejan Sztankovics is megdicsérte a lecserélése után. – Annyit mondott igazából, hogy tudja, hogy nagyon nehéz volt az utóbbi időben, de így kell visszatérni.”
Lisztes elárulta, hogy július elején kezdődik a felkészülés a Frankfurtnál, de egyelőre még a Ferencvárosra koncentrál. A bajnoki címet annak ellenére is felhőtlenül tudta ünnepelni a csapattal, hogy rengeteg időt töltött a partvonal mellett. Tudja, hogy amikor pályán volt fontos gólokat szerzett és játékával hozzá tudta segíteni a Fradit, hogy megvédjék címüket.
Forrás: NSO