GOALNXGN 2023: az 50 legtehetségesebb fiatal futballista
Getty/GOALArda Guler (Fenerbahce)
Az "Anatóliai Messi"-nek becézett Arda hosszú évek óta bizonyítja a Fenerbahce első csapatában, hogy nem véletlen kapta ezt a becenevet.
A Fener történetének legfiatalabb góllövője már a török válogatottban is debütálhatott tavaly novemberben és teljesítményével az Arsenal, a Barcelona és a Bayern München érdeklődését is felkeltette.
Getty/GOALAndrey Santos (Chelsea - kölcsönben Vasco da Gama)
A Chelsea az elmúlt néhány hónapban a világ legígéretesebb játékosait vásárolta fel világszerte. Graham Potter és csapata egy igazi brazil gyémántot is Nyugat-Londonba csábított Andrey Santos személyében.
A Kékek a Barcelonát nyomták le az Andreyért vívott harcban még 2023 januárjában.
A "brazil Busquets"-nek becézett Andrey nem csak egy átlagos védekező középpályás, érettségét és gólérzékenységét a dél-amerikai U20-as bajnokságban is megmutatta, ahol hat góllal vette ki részét Brazília sikeréből.
Getty/GOALAngelo Gabriel (Santos)
Nem sok játékos mondhatja el magáról, hogy fiatalabb volt, mikor debütált a Santosban, mint az ikonikus Pelé. Pedig Angelo Gabriel mindössze 15 éves volt, mikor 2020 októberében pályára lépett első profi mérkőzésén.
Most 18 évesen és már több mint 100 felnőtt mérkőzéssel a lábában Brazília egyik legtehetségesebb szélsőévé nőtte ki magát, a Barcelona és a Newcastle is szívesen látná.
A jobboldali tükörszélső valószínűleg hamarosan Európába teszi át székhelyét.
Getty/GOALStefan Bajcetic (Liverpool)
Ebben a szezonban a Liverpool megannyi problémával küzdött. A támadóknak nem ment a gólszerzés, a védők sokat hibáztak, a középpálya közepéről pedig hiányzott a megszokott intenzitás. Jürgen Kloppnak egy motorra volt szüksége, és a német szakember meg is találta ezt a hiányzó láncszemet Stefan Bajcetic személyében.
A 18 éves tehetség hamar beépült a Vörösök kezdőjébe, olyan játékosokat kiszorítva, mint a csapatkapitány és klublegenda Jordan Henderson.
Mohamed Salah nemrégiben a Liverpool "legjobb játékosaként" emlegette Bajceticet, aki rengeteget segít a nehéz időszakban.
A fiatal középpályás azonban sérülés miatt kénytelen lesz kihagyni a szezon hátralévő részét, ami nagy érvágás a Liverpool számára.
Getty/GOALValentin Barco (Boca Juniors)
Amikor egy argentin futball-csodagyerek képét megidézzük, általában nem a vörös hajú balhátvédek jutnak eszünkbe, de Valentin Barco arra törekszik, hogy megváltoztassa a felfogást.
Mindössze három játékos mutatkozott be a Boca Juniorsban fiatalabb korában, mint ő, akit ugyanaz fedezett fel, aki Carlos Tevezt és Juan Roman Riquelmet.
A Manchester City most állítólag figyelemmel kíséri Barco fejlődését, aki amellett, hogy veszélyes támadó, jól is védekezik.
Getty/GOALEliesse Ben Seghir (Monaco)
Az AS Monaco 18 éves támadó középpályása, Ben Seghir, fiatal kora ellenére a Ligue 1 egyik meghatározó játékosa lehet.
A világbajnokság előtt ugyan csak egy Európa-liga mérkőzésen lépett pályára csereként, azonban a torna óta sorozatosan megkapja a bizalmat, és él is vele. Bajnoki debütálása álomszerűen alakult, két lenyűgöző gólt szerzett, amellyel csapata 3-2-re győzelmet aratott.
Csak Thierry Henry mutatkozott be a klubnál ilyen fiatalon.
Getty/GOALEl Chadaille Bitshiabu (Paris Saint-Germain)
Bitshiabu mindig előnyben volt ifjúkorában magassága miatt (jelenleg 196 centiméter), de nemcsak méretével, hanem technikai képességeivel is kiemelkedik a mezőnyből, ami azt sugallja, hogy olyan védők nyomába érhet, mint Thiago Silva, vagy Marquinhos.
Bitshiabu a PSG történetének legfiatalabb pályára lépő játékosa, a fiatal tehetség Kingsley Coman rekordját adta át a múltnak 2021 decemberében.
A hátvéd kulcsszerepet játszott Franciaország győzelmében az U17-es Európa-bajnokságon.
Getty/GOALIker Bravo (Bayer Leverkusen - kölcsönben a Real Madrid)
Kevés olyan játékos van, aki a 18. születésnapját megelőzően mind a Barcelonában, mind pedig a Real Madridban játszott, de Bravóval pont ez történt.
A spanyol ifjúsági válogatott játékost a legígéretesebb középcsatárként tartották számon a La Masia-ban, amikor 2021 nyarán úgy döntött, hogy elhagyja a Barcelonát, és a Bayer Leverkusen csapatához igazol. Bár rövid ideig ő volt a német klub legfiatalabb játékosa, egy évvel később kölcsönbe engedték.
A Madrid gyorsan élt a lehetőséggel, és leigazolta a Castillába a fiatal spanyol tehetséget, akiért várhatóan 6 millió eurót fizet majd a nyáron.
Getty/GOALFacundo Buonanotte (Brighton)
Buonanotte, a Rosario Central futballcsapatának fiatal játékosa, nagy áttörést ért el, amikor tavaly bemutatkozott klubjában.
Januárban a Brighton csapata lecsapott a dél-amerikai tehetségre, és több mint 5 millió fontot fizetett ki a Rosarionak.
Buonanotte fiatal kora ellenére már a Premier League-ben is bemutatkozott. Az 18 éves játékos a Sirályoknál és az argentin válogatottnál is Alexis Mac Allister versenytársa lehet a közeljövőben.
Getty/GOALJamie Bynoe-Gittens (Borussia Dortmund)
Bynoe-Gittens Jadon Sancho útját követi, hiszen a barbadosi származású angol labdarúgó ugyanúgy a Manchester City akadémiáját hagyta ott a Borussia Dortmund kedvéért.
Bynoe-Gittens 2020-ban költözött Németországba, és bár több sérülés is hátráltatta az első két szezonjában, azonban a 18 éves fiatal játékos most már a kezdőcsapat kulcsfontosságú tagja és több fontos Bundesliga gólt is szerzett a BVB-ben.
Getty/GOALValentin Carboni (Inter)
Carboni a Liverpool és a Juventus ajánlatainak elutasítása után 2020-ban csatlakozott a Nerazzurrihoz, és rögtön be is mutatkozott az Inter első csapatában.
Az 18 éves támadó Olaszország és Argentína utánpótlás csapatait is megjárta, de nagy valószínűséggel a dél-amerikai válogatottat fogja választani, hiszen behívót kapott a legfrisebb felnőtt argentin válogatott összetartásra.
Getty/GOALMohamed-Ali Cho (Real Sociedad)
Lehet, hogy a Real Sociedad lehet nem a legdivatosabb klub a spanyol futballban, de Mohamed-Ali Cho személyében a La Liga egyik legmenőbb fiatal tehetségét birtokolja.
A 19 éves játékos, aki a Paris Saint-Germain és az Everton akadémiáján nevelkedett mielőtt 2022 nyarán csatlakozott a baszkokhoz.
A Borussia Dortmund állítólag 20 millió eurót hajlandó fizetni azért, hogy szerződtesse.
Getty/GOALBen Doak (Liverpool)
Jurgen Klopp "természetes erőnek" nevezte az ifjú titánt.
Doak a nyáron egy 600 000 fontos átigazolási ügylet keretében érkezett a Celtic-től, és már a Premier Leagueben is bemutatkozott, bár jelenleg Diogo Jota, Mohamed Salah, Luis Diaz és Harvey Elliott is előtte van a sorban.
A 17 éves szélsőt sokan Wayne Rooneyhoz hasonlítják agresszivitása és fizikai ereje miatt.
Getty/GOALDesire Doue (Rennes)
Doue fantasztikusan játszott az U17-es Európa-bajnokságon, alapembere volt a végsőgyőztes francia válogatottnak. Doue a tornán mutatott formáját a Rennes első csapatába is át tudta menteni.
Az 17 éves középpályás már a Európa-ligában is betalált, a feltörekvő Newcastle pedig már vizsgálja annak lehetőségét, hogyan igazolhatná le az ifjú titánt.
Getty/GOALEndrick (Palmeiras)
Neymar 2008-as feltűnése óta nem volt olyan fiatal játékos, aki annyira lenyűgözte volna a brazil szurkolókat, mint Endrick, a Palmeiras támadója.
A 16 éves játékos, akit őserőnek neveznek, már edzett az első kerettel. A húsz év alattiak bajnokságában hét meccsen hat gólt szerzett, nem csoda, hogy a Barcelona, a Manchester City és a Real Madrid is figyeli. A hírek szerint a támadó ára már is 45 millió euró.
Getty/GOALEvan Ferguson (Brighton)
Brighton már régóta keres egy megbízható, gólérzékeny csatárt, és az első jelek szerint meg is találták az emberüket Ferguson személyében.
Az új 'Harry Kane' fizikai erejével és befejező képességével kitűnő teljesítményt a szezonban, egyértelműen megérett a Premier League-re. A 18 játékos 25 mérkőzésen már 13 gólnál jár a 2022/23-as idényben. És ez még csak a kezdet...
Getty/GOALIvan Fresneda (Real Valladolid)
Fresneda meglepő, hogy még mindig a Real Valladolid játékosa, de ez valószínűleg nem fog sokáig így maradni.
A jobbhátvédet több európai élklubbal is szóba hozták a téli átigazolási időszakban, beleértve az Arsenalt, a Real Madridot és a Borussia Dortmundot is, sajtóhírek szerint az 18 éves játékos 30 millió euróért távozhat majd a Real Valladolidtól.
Getty/GOALGavi (Barcelona)
Gaviról korábban csak halkan beszéltek a Barcelonánál, nem őt tartották a legnagyobb tehetségnek a La Masia-n.
Még a legoptimistább szurkolók sem számította arra, hogy ilyen gyorsan meghatározó játékosa lesz a csapatnak. Gavi magabiztossága lenyűgöző és a játékintelligenciája is kiemelkedő. Emellett a passzai és a lövései is az átlag fölé emelik.
Róla és Pedriről úgy beszélnek, hogy ők az új Xavis és Iniesta, akik a Barcelonát és a spanyol válogatottat is újra felemelik majd.
Getty/GOALAlejandro Garnacho (Manchester United)
Garnacho népszerűségét semmi sem szemlélteti jobban, mint az, hogy a Manchester United szurkolói az utóbbi hónapokban kicserélték Cristiano Ronaldo nevét a híres „Viva Ronaldo” rigmusban a tinédzser nevére.
Az 18 éves játékos, aki 2020-ban csatlakozott az United csapatához az Atlético Madridtól, a klub FA Youth Cup-győztes csapatának vezére volt tavaly, és ezt a formáját az első csapatba is sikerült átmentenie, ott folytatta Erik ten Hag kezei alatt, ahol tavaly abbahagyta.
Getty/GOALIsmael Gharbi (Paris Saint-Germain)
Gharbi, Lionel Messi lehetséges utódja lehet a 10-es poszton. Gharbinak még van mit tennie ahhoz, hogy elérje a legendás argentin szintjét, de teljesítménye a Parc des Princes-ben arra utal, hogy hosszú és sikeres karrier áll előtte.
Az 18 éves labdarúgó a francia és a spanyol utánpótlás válogatottban is pályára lépett már, viszont nagyon úgy tűnik, hogy végül Franciaországot fogja választani.
Getty/GOALLewis Hall (Chelsea)
Az angol Premier League-ben a Chelsea szurkolóinak az elmúlt hónapokban egy fiatal játékos tűnhetett fel, aki fáradhatatlanul rohangál a bal oldalon. Ez a játékos nem más, mint Lewis Hall.
Hall eredetileg középpályásként kezdte, a balszélsőként vagy középső középpályásként érezte jól magát a pályán, a Chelsea vezetőedzői azonban most mégis balhátvédként számítanak rá.
Ez a sokoldalúság talán a 2004-es születésű játékos legnagyobb előnye, ezért adta meg neki a lehetőséget Thomas Tuchel és Graham Potter is.
Getty/GOALJorrel Hato (Ajax)
Hato lehet az új Matthijs de Ligt. Nem kizárt, hogy a 2006-os születésű védőt egyszer szintén olyan horror áron fogja tovább adni egy csapat, ahogy történt ez de Ligt esetében is a Bayern Münchennel.
Bár Hato még csak márciusban töltötte be a 17. életévét, már most rendszeres tagja a holland bajnok felnőtt keretének, és debütált az első csapatban is.
Hato nagy előnye, hogy nemcsak középhátvédként, de balhátvédként is bevethető.
Getty/GOALAbdul Fatawu Issahaku (Sporting C.P.)
Issahaku még csak 16 éves volt, amikor a 2021-es U20-as Afrikai Nemzetek Kupájának legjobb játékosává választották. A ghánai támadó a tornán végig elképesztő teljesítménnyel rukkolt elő és több távoli gólt is szerzett.
A ballábas játékos fiatal kora ellenére tagja volt a ghánai válogatott keretének a 2022-es világbajnokságon is, és sokak szerint generációjának legtehetségesebb afrikai játékosa, aki sokra viheti.
Getty/GOALKaiky (Almeria)
Kaiky az egyik legizgalmasabb brazil tehetség, pedig belső védőként szerepel.
Az egykori Santost játékos 2022 júliusában szerződött a spanyol Almeriához
A Barcelonát, a Manchester Unitedet, a Chelsea-t, az Arsenalt és a Juventust hozták kapcsolatba Kaikyval, mióta betört a felnőtt futballba.
Getty/GOALDijon Kameri (Red Bull Salzburg)
Kameri győzelemre vezette a Salzburgot a 2021-22-es UEFA Ifjúsági Liga döntőjében, az egykori akadémiai sztár ezután sem állt meg a fejlődésben, napjainkban az osztrák bajnok első csapatában játszik.
A 18 éves támadó középpályást - aki sokan Brunó Fernandeshez hasonlítanak - már Bajnokok Ligája mérkőzésen is pályára lépett a Salzburgban, bár elképesztő fejlődését az elmúlt hónapokban sérülések hátráltatták.
Getty/GOALGarang Kuol (Newcastle - kölcsönben Hearts)
Több szakember is úgy véli, hogy Kuol egyszer "a világ legjobb játékosai közé tartozik majd".
Az ausztrál A-League-ben mutatott teljesítményének köszönhetően a Newcastle-hoz igazolt januárban, ahol folytathatja rohamtempójú fejlődési ívét.
Az angol csapat végül 300 ezer fontot fizetett az aláírásáért. Az egyiptomi születésű csatár 2022-ben az ausztrál labdarúgó-válogatott történetének legfiatalabb játékosa lett Harold Kewell óta.
A Newcastle még januárban kölcsönbe továbbpasszolta az ausztrál tehetséget a skót Heartshoz.
Getty/GOALRomeo Lavia (Southampton)
A belga középpályás fantasztikus szezont fut a Premier Leagueben, olyan otthonosan mozog a középpályán, mintha már legalább 10 éves rutinja lenne a legmagasabb szinten.
Az Anderlecht nevelés 2020-ban érkezett Angliába a Manchester City-hez, miután lenyűgüzte Pep Guardiolát a KDB Kupán (amelyet Kevin De Bruyne-ról neveztek el). Lavia hamar beilleszkedett és kirobbanthatatlan lett a City utánpótlás csapataiból, azonban végül az első csapatba nem tudta magát bejátszani, mivel Guardiola a spanyol Rodrit preferálja a védekező középpályás pozícióban.
Lavia viszont játszani akart, ezért elengedték a nyáron, és a Southampton 10 millió font felett fizetett a játékjogáért.
A belga játékos teljesítményével a Chelsea érdeklődését is felkeltette, sajtóhírek szerint a nyugat-londoni kékek 50 millió fontot sem sajnálnának a 19 éves játékosért.
Getty/GOALRico Lewis (Manchester City)
Egy biztos, akiben Pep Guardiola már 18 éves korában bízik, az rossz játékos nem lehet.
Rico Lewis remek teljesítményének köszönhetően kiszorította a kezdőcsapatból Joao Cancelót, a balhés portugál védő el is igazolt januárjában a Bayern Münchenhez.
A 18 éves hátvéd hétről hétre kezdőként léphet pályára az angol bajnokság egyik legerősebb csapatában, így egyáltalán nem lenne meglepő, ha hamarosan az angol válogatottba is meghívót kapna.
Pep Guardiola nem titkolt célja, hogy a közeljövőben Lewissal pótolja a 32 éves Kyle Walkert.
Getty/GOALMatheus Franca (Flamengo)
Sokat elmond Matheusról, hogy februárban aláírt új szerződésében 200 millió eurós kivásárlási ár szerepel.
A Flamengo játékosa igencsak népszerű az átigazolási piacon, a hírek szerint az Arsenal, a Real Madrid és a Newcastle is vinné a 18 éves támadó középpályást. A Szarkák januárban már be is próbálkoztak egy 20 millió eurós ajánlattal, amit a brazil csapat röngtön el is utasított.
A Flamengo szurkolók egyöntetú véleménye, hogy Matheus legalább akkora tehetség, mint a Real Madridban játszó Vinicius Junior volt egykoron.
Getty/GOALGabriel Misehouy (Ajax)
Az amszterdami születésű Misehouy arról álmodozik, hogy egyszer az Ajax első csapatának sztárja lesz. Misehouy az utóbbi időben elképesztő fejlődésen ment keresztül, napról napra, meccsről meccsre közelebb kerül ahhoz, hogy álma egyszer való válhasson.
A támadó középpályás egyik kulcsembere volt az Eb-döntőig menetelő holland U17-es válogatottnak még 2022-ben.
Misehouy azóta kihagyhatatlan kulcsembere a Jong Ajax-nak, amely a holland másodosztályban játszik.
Getty/GOALDiego Moreira (Benfica)
Moireiea alapmebere volt az UEFA Ifjúsági Liga-győztes Benficának a tavalyi szezonban. Remek teljesítményének köszönhetően a fiatal középpályás azonnal felhívta magára Manchester City figyelmét, bár valószínűleg nem az angol bajnok lesz az egyet topcsapat, amelyik figyelemmel kíséri majd a fiatal tehetség fejlődését.
A szakírók a 18 éves szélsőt ördöngős cselei, és remek passzai miatta a Manchester United és a Sporting korábbi legendájához, Nanihoz hasonlítják.
Getty/GOALYoussoufa Moukoko (Borussia Dortmund)
Moukoko nemcsak utánpótlás szinten nyújtott kiemelkedőt a Dortmundnál, de a felnőttek között sem okozott csalódást. Sőt!
A 18 éves támadó a Bundesliga valaha volt legfiatalabb góllövője, a Bajnokok Ligájának valaha volt legfiatalabb bemutatkozója és a 2022-es világbajnokság legfiatalabb játékosa.
A fiatal játékos már több, mint 60 felnőtt mérkőzést játszott a BVB színeiben, és nagy valószínűséggel sérülése után is alapembere lesz a dortmundi csapatnak.
Getty/GOALCher Ndour (Benfica)
Az "új Paul Pogba" – így emlegetik Cher Ndourt, a Benfica középpályását. Az olasz játékmester játéka nagyban hasonlít a francia világbajnok középpályáséhoz.
Az olasz ifjúsági válogatott játékos 2020-ban hagyta ott az Atalantát az SL Benfica kedvéért, hogy két évvel később kulcsszereplője legyen a lisszaboni klub UEFA Ifjúsági Liga-menetelésének.
Bár az 18 éves középpályás csak nemrégiben mutatkozott be a felnőtt csapatban, a hírek szerint a Manchester United és a Juventus is vinné, így nem kizárt, hogy jövőre Ndour lesz Paul Pogba párja a torinóiak középpályáján.
Getty/GOALBrooke Norton-Cuffy (Arsenal - loan at Coventry City)
Az Arsenal Hale End Akadémiájáról az utóbbi években olyan nagyszerű játékosok jöttek ki, mint például Bukayo Saka, Emile Smith Rowe és Eddie Nketiah, és ha megnézzük Norton-Cuffy játékát, a sorminta egészen biztosan folytatódni fog.
A fizikailag erős, de technikailag is tehetséges jobbhátvéd az Arsenal szurkolóinak figyelmét Lincoln Citynél töltött egy éves kölcsönszerződése alatt hívhatta fel magára.
A 19 éves játékos jeleneleg a Coventry Citynél játszik kölcsönben, és egyáltalán nem lenne meglepő, ha az Arsenal első csapatában is hamarosan bemutatkozna.
Getty/GOALAntonio Nusa (Club Brugge)
Antonio Nusát hazájában a norvég Neymarnek becézik. A trükkös támadó 2021 nyarán robbant be a köztudatba, amikor több lenyűgöző gólt is szerzett a Stabaek színeiben, ezzel Martin Odegaard után a második legfiatalabb játékos lett, aki betalált a norvég élvonalban.
Nusa 2021 nyarán a Club Brugge-höz igazolt, ahol rögtön be is talált a BL-ben, gólja pedig azt jelentette, hogy Ansu Fati után a második legfiatalabb Bajnokok Ligája-gólszerző lett.
A támadó nagyvalószínűséggel vagy a Manchester Cityhez, vagy valamelyik milánói klubhoz fog igazolni a nyáron.
Getty/GOALEthan Nwaneri (Arsenal)
Nwaneri karrierje meseszerűen indult. A 15 éves játékos szeptemberben csereként beállva pályára lépett a Brentford elleni mérkőzésen, ezzel a Premier League történetének legfiatalabb játékosa lett.
Ugyan a támadó középpályás azóta nem kapott ismét lehetőséget felnőtt csapatban, de várhatóan olyan karrier előtt áll, ami a legjobb játékosok közé emeli majd.
Getty/GOALSimone Pafundi (Udinese)
Ami egyeseknek kudarc, az mások számára lehetőség. Az olasz válogatott nem jutott ki a 2022-es világbajnokságra, ami időt adott Roberto Mancininek, hogy a jövő építésére koncentráljon, és az Azzurri edzője az elmúlt 12 hónapban számos fiatalnak adta meg a lehetőséget, köztük Simone Pafundinak is.
Pafundi egy egészen apró játékmester, mozgása Lionel Messiére hajaz.
Nem kizárt, hogy a 17 éves játékos hamarosan elhagyja Udinét, és egy topcsapatnál folytatja pályafutását. A Goal.com információi szerint Manchester United, Liverpool és a Real Madrid is figyelemmel kiséri az ifjú titán fejlődését.
Getty/GOALGianluca Prestianni (Velez Sarsfield)
Egy biztos: Lionel Messi utánnozhatatlan. Azonban az argentinoknak mégis meg kell mjad próbálkozniuk a világbajnok játékmester pótlásával, még ha ez jelenleg lehetetlen küldetésnek is ígérkezik.
Szakértők szerint a hétszeres atanylabdás játékos helyét a Velez Sarsfield fiatal tehetsége, Prestiannia veheti majd át nemzeti csapatban.
A 17 éves szélső játékos már rendszeresen tagja a Velez Sarsfield első csapatának, és a klub történetének legfiatalabb játékosává vált, mikor bemutatkozott az argentin bajnokságban.
A Goal.com információi szerint a Barcelona és a Real Madrid is bőszen monitorozza annak lehetőségét, hogyan tudná leigazolni az argentin csodatinit.
Getty/GOALAlvaro Rodriguez (Real Madrid)
A 18 éves uruguay-i Alvaro Rodriguez szószerint berobbant a Real Madrid felnőtt csapatába.
Az Osasuna elleni első bajnoki mérkőzésén gólpasszt adott, az Atlético Madrid ellen betalált. 18 évesen és 226 naposan ő lett a madridi derbik legfiatalabb gólszerzője a 21. században.
Carlo Ancelotti elárulta, hogy Alvaro Rodriguez a következő szezonban csatlakozik az első csapathoz. Az olasz menedzsert lenyűgözte a tinédzser, és elmondása szerint a következő szezonban beépíti az első csapatba:
„Alvaro minden tehetségét megmutatta abban a kevés időben, amit kapott. A következő szezonban az első csapat keretébe fog tartozni. A fejjátéka félelmetes, és jól bánik a labdával. A terv az, hogy a következő szezonban az első csapat tagja lesz, és én Raullal együtt fogok egyeztetni, hogy milyen szerepet fog kapni az idei szezon végén."
Az uruguayi 2020 nyarán csatlakozott a Gironától a Real Madrid Castillához.
Alvaro ebben a szezonban 16 alkalommal lépett pályára a Primer Federacionban, és ezalatt öt gólt szerzett.
Getty/GOALLuka Romero (Lazio)
Majdnem három év telt el azóta, hogy Romero a 15 éves korában, a Real Madrid elleni debütálása során a La Liga történetének legfiatalabb játékosa lett. Az elmúlt egy évben Luka Romero kihartcolta magának, hogy rendszeresen pályára léphessen a Lazioban.
Romero 2021 nyarán hagyta el Mallorcát és igazolt Rómába, Maurizio Sarri alatt pedig már alapembernek számít a Lazioban.
Getty/GOALRoony Bardghji (FC Copenhagen)
Roony a dán első osztály legfiatalabb gólszerzője, és már évek óta több topcsapat is élénken figyeli fejlődését.
A csatérként és szélsőként is bevethető 17 éves játékos nem titkolt vágya, hogy egyszer a Real Madridban játszhasson, talán ezért nem mondott még igent a Chelsea, és a Bayern München és a Dortmund megkereséseinek.
Getty/GOALSavio (Troyes - kölcsönben PSV)
City Football Group (CFG), a Manchester City tulajdonosai által működtetett klubhálózat a legnagyobb tehetségekre vadászik szerte a világon. A CFG az utóbbi években főként Dél-Amerikát célozta meg, és kutatta fel a legnagyobb ígéreteket.
Savio az utolsó brazil fiatal, aki 2022 nyarán csatlakozott a hálózathoz. A CFG-hez tartozó francia Troyes 6,5 millió eurót fizetett a szélsőért az Atletico Mineirónak, majd kölcsönadta a PSV-hez, hogy megszokja az európai légkört.
Korábban Antony-hoz és Arjen Robben-hez hasonlították az 18 éves támadót, aki már pályára is lépett az eindhovenieknél, azonban hollandiai karrierjét egyelőre sérülések hátráltatják.
Getty/GOALAndreas Schjelderup (Benfica)
Mivel Erling Haaland és Martin Odegaard után Andreas Schjelderup lehet a legújabb norvég sztár.
Mielőtt 2023 januárjában a Benfica lecsapott volna rá, a 18 éves játékmester az FC Nordsjaelland első csapatának kulcsfontosságú tagja volt, előtte többek között a Liverpoolnál, a Bayern Münchennél és a Juventusnál szerepelt próbajátékon.
Eden Hazarddal és Jack Grealish-sel hasonlítják össze, bár maga Schjelderup Andres Iniestát tartja példaképének.
Getty/GOALGabriel Slonina (Chelsea)
Az Egyesült Államokban időről-időre feltűnik egy-egy kiváló kapus, de jó esély van arra, hogy Gabriel Slonina lesz az eddigi legjobb.
A Chicago Firetől a Chelseahez igazolt hálóőrt Jan Oblakhoz, Gianluigi Buffonhoz és Manuel Neuerhez hasonlítják a szakértők.
Getty/GOALMathys Tel (Bayern Munich)
A Bayern München 2022 nyarán elengedte Robert Lewandowskit az FC Barcelonához. Akkoriban mindenki a lengyel gólvágóról beszélt, hogy szinte lehetetlen lesz pótolni.
A bajorok még azon a nyáron leigazolták a Liverpooltól Sadio Manét, de amiről kevesen tudnak, hogy a német rekord bajnok nemcsak Lewandowski rövidtávú, de hosszútávú pótlására is gondolt, hiszen Mané mellett Mathys Telt is megszerezte a Rennestől.
A Bayern 20 millió eurót fizetett a 17 éves csatárért, aki nem is vesztegette az idejét, pillanatok alatt megszerezte első gólját, amivel a Bundesliga történetének legfiatalabb gólszerzőjévé vált.
Getty/GOALVinicius Tobias (Shakhtar Donetsk - kölcsönben a Real Madrid)
Kemény 18 hónapon van túl Vinicius Tobias. Az Internacional akadémiáján nevelkedett szélső védő azzal a reménnyel igazolt a Shaktar Dontsk-hez 2021 nyarán, hogy fél évvel később már európai szintű mérkőzést játszhasson.
Erre végül nem került sor, mivel el kellett hagynia Ukrajnát az Oroszország által indított invázió miatt 2022 februárjában.
Két hónappal később a Real Madrid nyújtott neki segítséget, kölcsönszerződést ajánlott a 19 éves játékosnak. Vinicius Tobias azóta remek formában van, a Real Madrid első csapatába is felhívást kapott. A Királyi gárda nagy valószínűséggel kifizeti a 10 millió eurós árát, hogy több évre magához kösse a játékost.
Getty/GOALVitor Roque (Athletico Paranaense)
Volt egyszer, hogy egy fiatal Ronaldo Nazario nevű játékos berobbant az elit futballba a Cruzeiro akadémiájáról és meghódította a brazil labdarúgást. Vitor Roque most a világ egykori legjobb kilencesének nyomdokaiban jár.
A csatár 2022 áprilisában elhagyta a Cruzeirot és az Athletico Paranaensebe szerződött, ahol hét gólig jutott az első szezonjában és a Copa Libertadores döntőjében is szerepelt.
A 2023-as U20-as dél-amerikai ifjúsági labdarúgó-bajnokságon a legtöbb gólt szerző játékosok egyike lett és jelen állás szerint a Barcelonában fog kikötni, habár több Premier League klubbal is összeboronálták az utóbbi időben.
Getty/GOALPaul Wanner (Bayern Munich)
Wanner népszerűsége akkor ugrott meg, amikor 2022 januárjában a német U17-es válogatottól visszatérve debütált a Bundesligában, a Bayern München színeiben és a legfiatalabb játékossá vált, aki a bajor klubban pályára lépett.
A támadó középpályás azóta is a Julien Nagelsmann vezette első csapat játékosa, habár a lehetőségek nem mindig jönnek könnyen a német bajnokcsapat egyik legfényesebb gyémántjáról beszélhetünk.
A következő nagy kérdés a játékos jövőjével kapcsolatban, hogy a német vagy az osztrák nemzeti válogatott választja majd, mivel utóbbiba meghívót kapott Ralf Ragnick szövetségi kapitánytól.
Getty/GOALLamine Yamal (Barcelona)
Yamal még csak júliusban lesz 16 éves, de már most is nagy elvárásokat támasztanak vele szemben a barcelonai edzőpályán.
A La Masián dolgozó szakemberek már évek óta figyelik Yamal tehetségét, azonban csak akkor kapott nagy figyelmet, amikor Xavi több alkalommal is a felnőtt csapathoz hívta fel edzésre.
Meghatározó játékosa a Barcelona U19-es csapatának és a korosztályos spanyol válogatottjának. Sőt a játékost már Lionel Messihez hasonlítják, aki nagyon hasonló képességekkel rendelkezett Yamal korában.
Getty/GOALWarren Zaire-Emery (Paris Saint-Germain)
Zaire-Emery még csak augusztusban mutatkozott be a PSG-ben, azóta viszont folyamatosan rekordokat dönt és a vezetőedző, Christophe Galtier bizalmát is elnyerte kiváló teljesítményével.
Ő lett a legfiatalabb debütáló, kezdő és góllövő játékos a francia bajnok történelmében, majd 17 évesen a Bajnokok Ligája történelmének kieséses szakaszának legfiatalabb kezdő labdarúgójává vált a Bayern München elleni februári meccsen.
Habár főleg a jobb oldalon kapott szerepet az idény során, Zaire-Emery kedvenc posztja a középpálya közepe, ahol diktálni tudja a játék sebességét és kihasználhatja kiváló passzképességét.