Négy meccset rendeznek a héten a MOL Magyar Kupában. A tét immár az elődöntő.
mezokovesdzsoy.huMOL Magyar Kupa: folytatódik a Pintér-mágia?
mezokovesdzsoryfc.huÚjpest-Mezőkövesd, március 9., 17:30 (M4 Sport)
A kedden 17.30-kor kezdődő találkozó akár még jó meccs is lehet, hiszen Pintér Attila érkezése óta elképesztő lendületben van a Mezőkövesd, amely 2021-ben még nem veszített meccset. A bajnokságban legutóbb tavaly decemberben kapott ki a csapat, az azóta lejátszott 12 mérkőzéséből egyen sem kapott ki. A Magyar Kupában pedig a Mándok, a Gyöngyös, az Ajka és a Diósgyőr ellen nyert az együttes. Az Újpest is összekapta magát a bajnokságban, az utolsó öt fordulóból háromszor is nyert és a MK-ban, az Iváncsa, a Dunaújváros és a Szolnok kiejtése után a Puskás elleni felcsúti siker igazi meglepetés volt.
MTIMOL Fehérvár–Budafok, március 10., 14:30
Egészen friss élményei vannak egymásról a két csapatnak, hiszen a legutóbbi NB I-es fordulóban találkoztak, igaz akkor Budafokon. A fővárosi együttes nem vallott széhgyent és csak egy hajrában bekapott öngóllal veszített a dobogóért harcoló Fehérvárral szemben. Furcsa, de a Vidi hazai környezetben nem olyan veszélyes, mint idegenben, ellenben a Budafok az utóbbi hetekben nyert a Honvédnál, illetve az MK legutóbbi fordulójában Pakson is. Ezzel együtt is nehezebb úton került a nyolc közé a Fehérvár, amely a Tiszaföldvár és a Gárdony legyőzése után a Vasast, majd a Ferencvárost búcsúztatta.
kisvardafc.huKisvárda–Zalaegerszeg, március 10., 17:00
Úgy tűnik, hogy a Kisvárda nőnap előtt kijött a gödörből, hiszen a három vereség után egy 92. percben szerzett góllal tudott nyerni a Honvéd ellen idegenben. A rossz szériát megelőzően éppen a Zalaegerszeg ellen tudott nyerni a szabolcsi együttes a bajnokságban – közben a MK-ból azért kiejtette a csapat a Haladást. A ZTE sincs rossz passzban, hiszen a már majdnem bajnok FTC ellen döntetlenre végzett az együttes, amely menekülne a kiesést jelentő helyektől.
molkupa.huDebreceni VSC–MTK, március 10., 17:30
A DVSC az utolsó NB II-es csapat, amely még áll a Magyar Kupában. A piros-fehérek a hétévégén visszavették az első helyet a másodosztályban, amihez kellett a győzelmük mellett a Vasas bukása is. A Debrecen a Tiszakécske, a BVSC, a DEAC és a Siófok kiejtését követően ismét hazai pályán szerepelhet, hiszen alacsonyabb osztályú együttesként ez az előny megilleti. Ellenben az MTK eddig még egyszer sem szerepelt hazai pályán a mostani sorozatban, hiszen eddig a 43. sz. Építők, a Bátaszék, a Kazincbarcika és a Tállya volt az együttes ellenfele. Az MTK a bajnokságban egy kicsit megtorpant, hiszen február 14. óta nem tudott meccset nyerni, négy találkozón csak egy pontot szerzett.