Vécsei Bálint meglepetésére nem hosszabbította meg a Ferencvárosi TC az előző idényben lejáró szerződését. A magyar válogatott játékos már az új szezonra készül, azonban még nincs klubja.
Következő mérkőzés
„Még nincs konkrétum, nem írtam alá sehová. Szerencsére több megkeresésem is van számos országból, most kezdődnek el intenzívebben az egyeztetések. - kezdte az interjút a 30 éves labdarúgó a Sportal megkeresésére. Nem sürgetett semmi, mert volt egy kisebb műtétem, kitisztították a térdemet, utána meg kellett erősíteni a combizmomat. Próbáltam úgy végrehajtani a rehabilitációt, ha menni kell, jó kondícióban, egészségesen, azonnal bevethető legyek. Most már készen állok az új kihívásra” - mondta el az ex-Fradis.
Az FTC kötelékébe három és fél évvel ezelőtt érkezett és a keret meghatározó labdarúgója lett. Három bajnoki cím mellett az Európa-ligában menetelő csapatnak is hasznos tagja volt, így nem érti, miért nem kellett a klubnak.
„Januárban ajánlottak egy szerződést, akkor még próbáltuk megtalálni a közös nevezőt, nem sikerült. Később nem volt olyan élénk az érdeklődés, hogy maradjak. Rosszulesett, hogy nem lett hosszabbítás a vége, de azért fel voltam készülve arra, hogy nem számol velem a klub hosszú távon, más játékosokban látja a jövőt. Elfogadja az ember. Azért volt fájó, mert amikor bevethető voltam, akkor az egész szezonban folyamatosan alapemberként szerepeltem a bajnokságban és az Európa-ligában, ezáltal a nemzeti csapatban is játszottam. Ilyen szempontból ért egy kicsit váratlanul.”
A 12-szeres magyar válogatott játékos a nyáron töltötte be a harmincadik életévét. Karrierje során 21 alkalommal szerepelt az Európa-ligában, négyszeres magyar bajnok és egyszer a Magyar Kupát is a magasba emelhette. Légiósként is megállta a helyét, futballozott a Lugano, a Bologna és a Lecce egyesületében is.
„Átfutott az agyamon, hogy milyen karrier van mögöttem. Honnan hová jutottam el. Szép dolog visszagondolni, és ez a harmincas jobban tetszik, mint a huszonkilences. Jó erőben éreztem magam tavasszal, és az évek során rutint szereztem nemzetközi szinten is. A legjobb futballista korban vagyok, várom a következő kalandot. Vannak prioritások, hiszen nem vagyok már húszéves. A családra is tekintettel kell lennem, fontos, hogy milyen helyre kerülünk, két gyerekkel hogyan tudunk ott élni. Még a válogatottba is szeretnék visszakerülni, úgyhogy elég komplex a kérdés” - válaszolta motiváltan Vécsei.