Hatalmas meglepetésre a Ferencváros hazai pályán háromgólos vereséget szenvedett a feröeri KÍ Klaksvíktól a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező első fordulójának szerdai visszavágóján, így 3-0-s összesítéssel búcsúzott a legrangosabb európai kupasorozattól.
Az északiak első gólját Arni Frederiksberg szerezte a nyolcadik percben, a 31 éves középpályás tizenegyesből volt eredményes.
Következő mérkőzés
A Ferencváros ezután rákapcsolt, azonban hiába játszottak mezőnyfölényben a Csercseszov-legények, Adama Traoré labdavesztése után ismét Frederiksberg volt eredményes, a feröeri támadó ezúttal egy lecsúszott passzt pöckölt közvetlen közelről a magyar bajnok kapujába. 0–2.
Majd a félidő végén jött a slusszpoén: Dibusz Dénes 45 méterről védte be Luc Kassi erőtlen próbálkozását, így a KÍ Klaksvík már 3–0-ra vezetett a Ferencváros ellen a Groupama Arénában. Ezzel pedig gyakorlatilag el is dőlt a párharc, a második félidőben már hiába igyekezett szépíteni a Ferencváros, gól már nem született a mérkőzésen.
Az Európa-ligában idén nyolcaddöntős, sorozatban ötszörös magyar bajnok FTC a kudarcával átkerült a Konferencia-liga selejtezőjébe, melynek második fordulójában az ír Shamrock Rovers együttesével találkozik. A két gárda tavaly az Európa-ligában találkozott a csoportkörbe jutásért, akkor a Ferencváros 4-1-es összesítéssel jutott a főtáblára. Legutóbb 2017-ben a Budapest Honvéddal fordult elő, hogy a magyar bajnok az első párharcát elvesztette a BL-selejtezőben, feröeri klub pedig - három kiesést és hat nyeretlen meccset követően - most először vert meg és búcsúztatott magyar csapatot európai kupasorozatban.
Ferencváros–KÍ Klasvík 0–3 (0–3) összesítésben: 0–3
gólszerzők: Frederiksberg (8.,32. és Kassi 45+1.)
A mérkőzés teljes összefoglalója.
Forrás: MTI