BROUGHT TO YOU BY
Zinedine Zidane France World Cup 1998Getty Images

BL-selejtező: Simán nyert Budapesten a Dinamo Zagreb, az EL-főtábláért játszhat a Ferencváros

A Ferencváros már a második percben lehetőséget tudott kialakítani, de Blazic fantasztikus labdája után Tokmac egy védő szorításában a kapu mellé pöckölte a labdát.

Nem sokkal később már Dibusznak kellett játékba avatkoznia, Hajrovic 12 méterről leadott, rövid alsó sarok felé tartó lövését kellett hárítania a magyar kapusnak.

A 8. percben ismét Tokmac léphetett ki, ezúttal Sigér indítása után, de a Fradi támadója kiszorított helyzetből csak a kapusba tudta lőni a labdát.

Hiába a hazai lehetőségek, a 16. percben Blazic beragadt Dani Olmo nagyszerű kiugratásánál, és Ademi bal lábas kapáslövése a hálóban kötött ki.

A 34. percben Zubkov került helyzetbe Lovrencsics remek labdája után, de végül lövés helyett belevezette a labdát a korábban a Ferencvárost is erősítő Dilaverbe.

Az egyenlítő gólhoz az első félidő utolsó másodpercében járt legközelebb a Ferencváros, Sigér 20 méterről leadott lövése ugyanis a kapufáról pattant az alapvonalon túlra.

Hiába zárta kis híján góllal az első félidőt a Fradi, alig másfél perccel az újrakezdést követően növelte az előnyét a Dinamo: Orsic középre tett labdájára Petkovic érkezett az ötösön belül, és bevetődve a rövid sarokba lőtte a labdát.

Kilenc perccel később végleg eldőlt a párharc sorsa: Ademi visszatett labdája után Olmo lövésébe ugyan beleéért még Dibusz, de a labda a kapuban kötött. (videói itt)

A 67. percben még nehezebb helyzetbe került a Ferencváros, Civic ugyanis egy könyöklésért megkapta a második sárga lapját, így el kellett hagynia a pályát.

A 79. percben Majer távoli lövése után Dibusz nagyot hibázott, és a róla kipattanó labdát Goljak tizenhat méterről nagyon higgadtan a bal alsó sarokba helyzete, megszerezve ezzel csapata negyedik gólját. (videó itt)

Két perccel a rendes játékidő vége előtt Heister egy tizenegyest is összehozott a horvátoknak, amit viszont Petkovic a kapu fölé vágott.

A Bajnokok Ligájának tehát 5-1-es összesítéssel búcsút mondott a Ferencváros, de az európai kaland még nem ért véget a csapat számára, hiszen az Európa-liga play-off-ban a Maccabi Tel Aviv- Suduva párharc győztesével mérkőznek meg a csoportkörbe jutásért.

Kattints ide, látogass el a Goal Magyarország Facebook oldalára, és kövesd velünk ott is a focivilág legfrissebb eseményeit!

Zinedine Zidane France World Cup 1998Getty Images

A Bajnokok Ligája selejtezők eredményei:

A Bajnokok Ligája selejtezők eddigi eredményei:

Qarabag 0 - 2 APOEL (összesítésben 2-3)

Rosenborg 3 - 1 Maribor (összesítésben 6-2)

Dinamo Kijev  3 - 3 Club Brugge (összesítésben 3-4)

FC Köbenhavn 1 - 1 Crvena Zvezda (összesítésben 1-1)

Ferencvárosi TC  0 - 4 Dinamo Zagreb (összesítésben 1-5)

Hirdetés