Debrecen - FTCMTI

A Ferencváros legyőzésével megvan Carrillo első sikere

Naponta új játék és nagy nyeremény vár az Unibet Adventi naptárában! Regisztrálj most! (x)

A hajdúságiak a bő egy hónapja kinevezett vezetőedző, Joan Carrillo irányításával először nyertek, ugyanis a spanyol trénerrel az eddigi három bajnoki találkozójukon csak egy pontot gyűjtöttek. A fővárosiaknak megszakadt hat kör óta veretlenségi sorozatuk, egyúttal idegenben először vesztettek pontot az NBI mostani kiírásában.

Nem túl nagy iramban kezdődött a mérkőzés, a csapatok ismerkedtek egymással, így az első nagy helyzetre bő negyedórát várni kellett. De ahogy Olekszandr Zubkov szöglete után, úgy néhány perccel később David Babunski helyzeténél sem született gól, utóbbi esetben a 300. élvonalbeli találkozóján szereplő Dibusz Dénes védett bravúrral. A hazaiak alapvetően visszahúzódtak saját térfelükre, a címvédő zöld-fehérek pedig nem találtak rést a rivális betömörülő védekezésén, így szünetig nemhogy gól nem esett, lehetőség is alig akadt.

A második játékrész hazai góllal indult egy szögletet követően. A Ferencváros hátrányban igyekezett felpörgetni a tempót, valamelyest veszélyesebbé is vált, de igazán nagy nyomást nem tudott gyakorolni a hajdúsági kapura. Az idő múlásával egyre feszültebbé vált a légkör a pályán, így a játék igencsak töredezett volt, ami a Lokinak kedvezett. A kissé enerváltan és ötlet nélkül futballozó Ferencváros a hajrában sem tudott kibontakozni, csak kapufáig jutott, így a DVSC otthon tartotta a három pontot.

Debreceni VSC-Ferencvárosi TC 2-0 (0-0)
gólszerzők: Bévárdi (46.), Tischler (64.)

unibet

Ne csak nézd a kedvenc csapatod, hanem fogadj is az eredményre.

A Mainz kedden a Herthát fogadja, ahol a hazai siker 1.77, a döntetlen 3.70, míg a vendég győzelem 4.60-szoros szorzót ér. (x)

Unibet

Hirdetés

ENJOYED THIS STORY?

Add GOAL.com as a preferred source on Google to see more of our reporting

0