A brazil Malcom Filipe Silva de Oliveira vagy röviden Malcom jelenleg a Zenit Szentpétervár labdarúgója. Karrierje mélypontján lehetett volna, miután mindössze egy szezont töltött az FC Barcelonánál, majd tovább kellett állnia a katalán csapattól. Oroszországban az elmúlt négy évben visszaszerezte az önbizalmát és piaci értéke is folyamatosan emelkedett.
Következő mérkőzés
Sőt annyira jó teljesítményt nyújtott, hogy 26 esztendősen végre bemutatozhatott a brazil válogatottban is 2023. június 17-én. A dél-amerikai szélső húzóembere a Zenitnek, az elmúlt szezonban 27 bajnoki találkozón 23 alkalommal vette be az ellenfelek kapuját és 9 gólpasszt is kiosztott. Malcom ezzel a gólmennyiséggel az orosz Premier Liga gólkirálya lett.
Korábban a Zenit nem volt rászorulva a nagyobb átigazolási összegek beérkezésére, hiszen a Gazpromtól jelentős támogatásokat kapott. Azonban az ukrán-orosz háború kitörése óta jelentősen megcsappantak a bevételei, így szívesebben értékesíti játékosait. Egyik legnagyobb bevételt Malcom eladásából termelheti, mivel a keret legértékesebb játékosa.
Jorge Jesúsnak, az Al-Hilal vezetőedzőjének külön kérése volt, hogy igazolják le Malcomot, írta meg Telegram csatornáján Fabio Aleixo brazil újságíró, az orosz labdarúgás latin-amerikai futballistáinak szakértője. Az újságíró elmondása szerint az ex-Barcelona játékost hétfőn fogják bemutatni és évi 18 millió eurót fog keresni. Az Al-Hilal pedig akár 60 millió eurót sem sajnál majd Malcomért kiadni.
A brazil olyan nagy nevekhez fog idén nyáron csatlakozni, mint a szenegáli Kalidou Koulibaly, a szerb Milinkovic-Savic és a portugál Rúben Neves.
Forrás: sport.es