Tudjuk, hogy a magyar labdarúgás csodás dolgokat produkál. Nem volt ez másként a hetvenes években sem – mondjuk akkor nemcsak érdekes, hanem eredményes is volt –, ám ami akkor megtörtént az azóta sem fordult elő az NB I-ben.
1976. szeptember 4-én Zalaegerszeg–Csepel meccset rendeztek az élvonalban. A zalaiak a hetedik, a vendégek a 15. helyről várták az 5. forduló mérkőzését, vagyis a hazaiak jólval esélyesebbek voltak. Ehhez képest azonban a Csepel a 76. percben Buronyi góljával megszerezte a vezetést és már úgy tűnt, hogy meg is nyeri a meccset. A 88. percben azonban a tizenhatoson belül Godán buktatta Csepregit, így Jaczina játékvezető büntetőt ítélt a ZTE-nek. És akkor innen nézzük, hogy mit írt a Népsport 1976. szeptember 5-i száma a tudósításában:
„Gáspár büntetőjét Hajdú kivédte, a játékvezető azonban újra rúgatta a 11-est a kapus elmozdulása miatt. Ismét Gáspár lőtt. Hajdú megint védett. Bár ekkor és később sem mozdult el! Ismétlést rendelt el a bíró, harmadszorra Bogáti lőtte a büntetőt, ezt is kifogta Hajdú, negyedszerre Mihalecz lövését azonban már nem tudta védeni a csepeli kapus.”
Vagyis Hajdú Lajos háromszor is megfogta ugyanazt a tizenyeset, de negyedszer már nem.
Természetsen a másnapi Népsport is foglalkozott az esettel:
„Szinte példanélküli esetnek lehettek szemtanúi szombaton a zalaegerszegi szurkolók a ZTE—Csepel mérkőzés utolsó perceiben. Nem sokkal a találkozó befejezése előtt Csepregit buktatták a tizenhatosán belül. 11-es! A büntetőt Gáspár végezte el. Lövését Hajdú kapus hárította, de idő előtt elmozdult, s a játékvezető megismételtette a 11-est. Ismét Gáspár állt a labda mögé. Hajdú most már vigyázott, nem mozdult el a rúgás előtt, csak utána. A labdát azonban ismét elcsípte, s határtalanul boldog volt. Legalábbis addig, míg tudomásul nem vette, hogy a dolognak, mármint a 11-es rugdosásnak, még nincs vége. A játékvezető ugyanis jelezte, hogy Gáspár megint ismételhet. Ö azonban már nem kívánt rúgni, jött Bogáti, s harmadszor is elindult a labda Hajdú kapuja felé. A zalaegerszegi fiú olyan gyengén lőtte meg a labdát, hogy a kapusnak alig kellett megmozdulni érte. Ezúttal is megfogta a labdát! És mi történt?
Jaczina negyedszer (!) is a tizenegyes pontra mutatott. Most Mihalecz következett, akinek végül is sikerült a hálóba lőni. Ennek a gólnak azonban már szemlátomást nem tudtak örülni sem a játékosok, sem a szurkolók. Az utóbbiak egyébként sem ezt a „sírból” visszahozott pontot akarták látni, hanem a kettőt. De nem kegyelemből…”
Zseniális sztori és még nincs vége!
Regisztrálj az Unibet oldalán, tippelj és nyerj. Goal olvasóknak extra 10 000 Ft bónusz!
Hajdú Lajos akkor nem nagyon beszélt az eseményekről, hiszen a Népsport akkori munkatársai nem tartották interjúra érdekesnek az esetet. Ellenben az egykori kapus 2003-ban a következőképpen mesélte a történteket a Nemzeti Sportnak:
„Valóban számtalan emlékről tudnék mesélni, de csak egy meccset ragadnék ki a pályafutásomból, amely talán be is került a Guinness-rekordok könyvébe. Zalaegerszegen játszottunk a Csepellel bajnoki meccset. Vezettünk egy nullára, és már azt hittük, boldogan és győztesen mehetünk vissza a fővárosba. Jaczina Róbert sporttárs azonban másként döntött. Ô vezette tudniillik a meccset, s a nyolcvannyolcadik percben megadott egy erősen vitatható tizenegyest a hazaiaknak. Azt tudnia kell rólam, hogy pályafutásom során rengeteg büntetőt hárítottam, valahogy a szemekből kiolvastam mindig, hová, melyik sarokba kell vetődnöm. Na, szóval, a bíró sípolt, én meg kivédtem a tizenegyest. Ugrottunk egymás nyakába a fiúkkal, de a bíró intett, elmozdultam, meg kell ismételni a lövést. A második kísérletet is hárítottam. Újra ölelkezés, csókolózás, de Ja-czina Róbert megint elrendelte az újrarúgást azzal, hogy újra elmozdultam. Jött a harmadik löket, és ha hiszi, ha nem, azt is kivédtem, de ezzel még nem volt vége a drámának. A játékvezető negyedszer is újrarúgatta a büntetőt. Na, azt képzelje el, mi gyakorlatilag fellöktük, rángattuk, megtapostuk, talán még a jelvényét is leszedtük az ingéről, de hajthatatlan maradt. Kiállítani nem mert senkit közülünk, pedig alighanem a fél csapat megérdemelte volna. A negyedik büntetőt már nem védtem, egyszerűen odaálltam a kapufához, nekidőltem, karba fontam a kezem, és néztem, ahogy Mihalecz István az üres kapuba passzolt. El tudja ezt képzelni? Másnap a mi meccsünkkel foglalkozott az egész ország…”
A Facebookon rendszeresen sztorizó, egykor Vasas-játékos Kiss László egy kicsit másként emlékszik a 44 évvez ezelőtti történetre.
„A "Mi" Lajosunk (aki egyébiránt a "Hippi" becenévre jobban hallgat) újra döntött. Háttal állt a vonalra. Így már rendben volt minden. A 4. hazai játékos biztos lábbal értékesítette azt, amit elődei nem tudtak, de a közönség és az elfogulatlan játékvezető szeretett volna elérni. Ezen kis epizód után a megfelelő mederben folytatódott a mérkőzés...”
Háttal, vagy a kapufának dőlve? Lényegében mindegy is, a történet óriási!