2019_9_20_Zidane

Zidane: Ütközés aztán szelfi

A Madridom.hu beszmolója alapján Ignacio Hernández épp Valdebebas környékén haladt az autójával, mikor egy körforgalomhoz érvén elsőbbséget szeretett volna adni a mellette lévő autósnak.

Eközben viszont a mögötte haladó jármű hátulról belement, melyet történetesen a Real Madrid vezetőedzője, Ziendine Zidane vezetett.

A történetet Ignacio Hernández, aki egy helyi bútorbolt igazgatója, mesélte el a La Voz de Galicia hírlapnak.

Ignacio mikor kiszállt az autóból, hogy megnézze mekkora kár keletkezett, nem kicsit lepődött meg, hiszen a mögötte lévő autóban Zidane ült.

- Amint megláttam őt, felismertem, és azt mondtam neki: Jobb szerettem volna Önnel más körülmények között találkozni, de így sem rossz.

Ignacio felajánlotta Zidane-nak, hogy a biztosítási papírokat majd később rendezzék el, mivel az edzőközpont közelsége miatt bármikor odasiethetett volna a sajtó. Viszont a pillanatot megörökítve, a vétlen sofőr arra kérte a francia szakembert, hogy készítsenek egy szelfit.

- Mondtam neki, hogy készíthetnénk egy szelfit, mert nem fogják elhinni, hogy Zidane jött belém. Ő erre kedvesen azt válaszolta, hogy természetesen. Levette a sapkáját, és készítettünk egy képet.

Később Ignacio Hernández Zidane képviselőjétől kapott egy hívást, melyben hálájukat fejezték ki.

- Köszönjük, hogy nem tartotta fel Zidane-t, aláírások, mezek vagy jegyek kérésével, ugyanis ő éppen edzésre sietett.

2019_9_20_Zidane
Hirdetés

TETSZETT EZ A TÖRTÉNET?

Add hozzá a GOAL-t a Google fiókodhoz, hogy minél gyorsabban értesülj a legfrissebb híreinkről.

Kövesd a GOAL-t a Google-on