Xabi Alonso karrierje hatalmas fordulatot vehet a következő szezonban. Az egykori spanyol válogatott középpályás az edzői szerepkörben is elkezdett bizonyítani, mióta átvette a Bayer Leverkusen irányítását 2022 októberében. A 41 esztendős szakember az előző szezonban Európa-liga elődöntőig vezette a gyógyszergyáriakat, egyedül egykori edzője, José Mourinho tudott nekik megálljt parancsolni. A teljesítményére viszont három korábbi klubja is felfigyelt, akár már a nyáron visszatérhet az egyikhez.
Kiváló idénykezdetet mondhat magának Xabi Alonso és a Bayer Leverkusen. Az alakulat a szezonban lejátszott tíz mérkőzésen mindössze egyszer döntetlenezett a Bayern München ellen (2-2), az összes többi meccsét megnyerte.
A spanyol szakember a szerződése aláírásakor egy titkos záradékot is belefoglalt, hogy akár már 2024-ben visszatérhessen az egyik élcsapathoz, amelyben profi karrierje alatt is megfordult. A német Bild értesülései szerint a Liverpool, a Bayern München és a Real Madrid előnyt élvez és kedvezőbb áron vásárolhatja ki a spanyolt a szerződéséből. Annak ellenére, hogy Xabi Alonso szerződése 2026-ig él a Bayer Leverkusennél, ezen csapatok bármelyike
Xabi Alonsót már a nyáron is hírbe hozták a Real Madriddal, de Carlo Ancelotti végül maradt a poszton. Az olasz tréner pár hete nyilatkozott is a pletykákról, miszerint a szezon végén egykori játékosa veszi át az ő helyét.
"Mindent tud a futballról és remek munkát végez Leverkusenben. Kívánom neki, hogy egy nap a Real edzője legyen, mint Arbeloának és Raúlnak. Ezek az emberek közelállnak hozzám, ismerem őket. Remélem egyszer megkapják a lehetőséget, hogy ezt a nagyszerű klubot vezessék."
Habár Ancelotti kifejezte, hogy mennyire boldognak érzi magát Madridban, a hírek szerint már megegyezett a Brazil Szövetséggel és szerződése lejártakor, vagyis 2024. júniusában átveszi a nemzeti csapat irányítását. Ezzel megnyílna a lehetőség Xabi Alonso előtt is.
De nem csak a Királyiak követik a karrierjét, hiszen a Bayern Münchennél az előző szezon végén átvevő Thomas Tuchelnek sincs biztos helye és egy kisebb megingás miatt akár el is küldhetik a klubtól. Ami a Liverpoolt illeti, Jürgen Kloppnak jelenleg 2026-ig élő kontraktusa van a Vörösökkel, habár a német válogatottal is szóba hozták miután Hansi Flicket menesztették. Akkor ügynöke és Klopp is megerősítette, hogy nagyon nagy megtiszteltetés, hogy őt is kinézték a válogatott kispadjára, azonban csak a liverpooli projektre koncentrál.

