Ugyan csak néhány hónapot élt meg a kispadján, Arséne Wenger úgy gondolja, hogy Thierry Henry-ban megvan a lehetőség, hogy remek pályát fusson be edzőként.
A korábbi legendás francia csatár 20 meccsen vezethette a Monacó csapatát, de ezek közül csak négyet tudtak megnyerni, így végül a korábban menesztett Leonardo Jardim visszatért az együtteshez.
Ennek ellenére az Henry-val korábban évekig együtt dolgozó Arséne Wenger úgy hiszi, a 41 éves egykori támadó előtt még fényes edzői karrier állhat.
- Ha októberben veszed át egy olyan csapat irányítását amely nem áll jól, akkor három hónapod van, ugyanis januárban mindenki elkezd idegeskedni ha nem jól mennek a dolgok és a emiatt sokkal kevesebb idő áll rendelkezésedre. Ez történt Thierry-vel is, és most az a legfontosabb, hogy miként tud ebből talpra állni. Úgy gondolom eléggé tehetséges és elkötelezett ahhoz, hogy jó edző legyen. Egy pályafutásról pedig csak hosszútávon tudunk ítéletet mondani. Egy edzőnek a pályafutása során a kemény munka mellett szerencsére is szüksége van, ezért nehéz ilyen hamar megítélni valakinek a munkáját. Nagyon sok múlik a rendelkezésre álló játékosok minőségén, a klub állapotán, és az önbizalmon - nyilatkozta Arséne Wenger, akinek az irányítása alatt Henry-ból világklasszis játékos vált az Arsenalnál.
Wenger szintén munka nélküli, miután májusban 22 év után távozott az Arsenaltól, és a 69 éves szakember elmondta, hogy jelenleg élvezi az életet, és pillanatnyilag nem tudja, mikor fog ismét edzőként dolgozni.
Getty/Goal

