Vitális

Vitális Milán úgy érzi, a lehető legjobb helyen van

A Nemzeti Sport készített interjút Vitális Milánnal, az ETO FC 23 éves válogatott középpályásával, aki az őszi idény végén tabellaelső csapat meghatározó játékosaként értékelte az elmúlt hónapokat, beszélt jövőjéről, fejlődéséről és a tavaszi célokról is.

A Dunaszerdahelyről Győrbe történő visszatérésével kapcsolatban a Nemzeti Sportnak hangsúlyozta: elsődleges célja a több játéklehetőség volt, amit maradéktalanul megkapott az ETO-nál. Azóta minden mérkőzésen a kezdőcsapat tagja volt, a klubbal együtt pedig egy rendkívül sikeres évet zárt. Külön kiemelte a válogatottmeghívót és a portugálok elleni bemutatkozást a Puskás Arénában, amelyet álomszerű élményként írt le.

Arra a kérdésre, mi volt számára az év legnagyobb bravúrja, Vitális külön kezelte a válogatottságot, amelyet karrierje fontos mérföldkövének nevezett. Klubszinten azonban az ETO bajnoki szereplését emelte ki, mivel ez egy hosszú, tudatos építkezés eredménye, és lehetőséget adott arra is, hogy nemzetközi szinten mérjék fel a csapat erejét.

Az őszi szezon nehezebb időszakairól elmondta: bár több mérkőzésen is rengeteg helyzetet dolgoztak ki, előfordult, hogy nem sikerült gólra váltani azokat. Szerinte ez természetes jelenség, a kulcs az volt, hogyan reagált a csapat. Az utolsó öt bajnoki mérkőzés megnyerése bizonyította a mentális erőt és a támadójátékba vetett hitet. Kiemelte a keret összetételét is, amelyben jól kiegészítik egymást a fiatalok, a külföldiek és a rutinos játékosok.

A jövőjével kapcsolatos pletykákat illetően egyértelműen fogalmazott: jól érzi magát Győrben, ahol a családja is él, a csapat őszi első lett, a szakmai stáb pedig maximális bizalmat szavaz neki. Mint mondta, emberileg és szakmailag is kiváló közegben dolgozik, és úgy érzi, a lehető legjobb helyen van.

A játékának fejlődéséről szólva Vitális elárulta, hogy a középpályán kapott szabadság sokat segít neki, valamint rengeteget tanul a csapatkapitány Paul Antontól. Úgy érzi, még több van benne, és tavasszal a jó játék mellett szeretné növelni a gólok és gólpasszok számát is.

Marco Rossi szövetségi kapitány tanácsaira reagálva elmondta: régóta visszatérő intelem számára, hogy bátrabban lőjön kapura. A kapitány megerősítette benne, hogy megvan hozzá a technikája, és Vitális bízik benne, hogy a jövőben ez gólokban is megmutatkozik.

Google News 

A legfrissebb hírekért kövess minket a GOAL Google News oldalán is! 

A cikk megjelenése a Szerencsejáték Zrt. tématámogatásával valósult meg.

Default
Hirdetés

ENJOYED THIS STORY?

Add GOAL.com as a preferred source on Google to see more of our reporting

0