Az NB II-es Budafoki MTE hivatalos honlapja erősítette meg, hogy a szezon végéig az MTK-tól kölcsönben visszatért a csapathoz a klub korábbi játékosa, Zsóri Dániel.
A 2019-ben még a Debrecen színeiben az év Puskás-díjas gólját szerző támadó annak idején az NB I-ben már erősítette a BMTE-t. Zsóri a 2020-2021-es szezonban 26 találkozón nyolc gólt szerzett a piros-feketék soraiban.
A 23 esztendős nagyváradi származású labdarúgó azóta sem futotta be a számára jósolt pályát, a Budafok után Zalaegerszegen futballozott, mielőtt másfél éve az MTK-hoz szerződött volna.
"Szerettem Budafokon futballozni, örülök, hogy ismét itt szerepelhetek. Remélem, ezen a jó helyen, ahova nagyon szép emlékek fűznek, újra felépíthetem magam, és hogy a csapat hasznára tudok lenni. Élvezni akarom a játékot" – nyilatkozta a visszatérő játékos.

