Tíz év után tért vissza a Vasashoz Cseke Benjámin - jelentette be az angyalföldiek honlapja.

2013 márciusában, a Putnok VSE ellen 3–2-re megnyert bajnoki mérkőzésen mutatkozott be a Vasas első csapatában. Összesen 46 tétmérkőzésen lépett pályára piros-kék mezben, ezeken 8 gólt rúgott és 6 gólpasszt is kiosztott. A fővárosban maradva előbb az MTK-t, majd az Újpestet erősítette. A lila-fehérekkel a 2017/18-as idényben Magyar Kupa-győzelmet ünnepelhetett, miután a döntőben büntetőkkel legyőzték a Puskás Akadémiát.
A középpálya minden pontján bevethető labdarúgó ezután egy rövid kitérő erejéig Paksra került, majd ismét az MTK szerződtette, ahonnan Mezőkövesdre került. Onnan 2022 nyarán a Diósgyőr vette kölcsön, a miskolciakkal a 2022/23-as Merkantil Bank Liga szezonjának végén a feljutást és aranyérmet ünnepelhetett. A mögöttünk hagyott, 2023/24-es idényben Mezőkövesden szerepelt, 29 bajnokin lépett pályára és 4-szer volt eredményes.
"Óriási örömmel tölt el, hogy hazatérhettem a nevelőegyesületemhez. Köszönöm a vezetőség és az edzői stáb bizalmát, minden erőmmel azon leszek, hogy ezt a pályán és azon kívül is megháláljam. Nagyon motiváltan és sikerre éhesen érkeztem Angyalföldre, hiszek a csapatban és abban, hogy az idei szezonban sikerülni fog a feljutás, lehetőleg bajnok címmel!" fogalmazott a régi-új igazolás.

