Vinicius Jr(C)Getty Images

Vinícius Jr. DNS-tesztet csináltatott, kiderült honnan származik

A Brazil Labdarúgó Szövetség és az African Ancestry együttműködése fényt derített a Real Madrid sztárjának származására.

A DNS-teszt kiderítette, Vinícius Jr. felmenői a kameruni Tikar törzs tagjai voltak.

Nem véletlenül most jelentették be a kutatás eredményét, a brazilok november 20-án ünneplik a Fekete Tudatosság Napját.

„Számunkra Vini Jr. nemcsak a világ jelenlegi legjobb futballistája, hanem a rasszizmussal szembeni ellenállás szimbóluma és globális inspiráció is.” - fogalmazott a brazil szövetség.

A DNS-vizsgálat eredményével kapcsolatban az Aranylabdáról idén is lemaradó támadó édesapja is megszólalt.

,,Fontos számunkra, hogy tisztában legyünk a gyökereinkkel. Sok brazilnak fogalma sincs arról, felmenői honnan származnak. Mi már tudjuk, hogy kameruniak is vagyunk, ez a mi örökségünk."

A brazil válogatott a Venezuelában elért döntetlent követően hazai pályán is ikszelt, ezúttal Uruguay ellen.

Előbbi mérkőzésen Vinícius büntetőt hibázott, majd Marcelo Bielsa csapata ellen is felejthető teljesítményt nyújtott.

Hirdetés
0