Mit jelentette a Fradi BL-szereplése?
Vincze Ottó elmondása szerint egy álom megvalósulását és a nemzetközi karrier kezdetét jelentette számára a Ferencváros BL-szereplése:
„Ezenkívül ismertséget, elismertséget, lendületet, felejthetetlen pillanatokat, emlékeket, sok-sok barátot, tehát mindent, amiből még a mai napig is táplálkozom”
– hangsúlyozta az 51 éves egykori középpályás.
Az Anderlecht ellen sikerrel megvívott selejtezőt követően a csoportkörben a BL-címvédő Ajax, a Real Madrid és a zürichi Grasshoppers volt a magyar bajnok ellenfele. Vincze Ottó a svájci csapat otthonában 3–0-ra megnyert mérkőzésen szerzett két gólja, ünneplése és Knézy Jenő kommentálása a mai napig a futballszurkolók fülébe, szemébe és memóriájába égtek. A visszaemlékezésből kiderül, a gyengébb első félidő után Simon Tibor közbenjárása is kellett ahhoz, hogy az ifjú titán egyáltalán pályán maradjon, majd a második félidő hajrájában két fantasztikus góllal sztárrá váljon.
„Nem magyarázkodás, de mai fejjel azt mondom, nem kaptam külső segítséget. Jól jött volna egy olyan hang, ami azt mondja, »ezt tegyük el emlékbe és menjünk tovább, mert sok kihívás vár még rád«. Akkoriban ez nem így volt, nagyon gyorsan felemeltek, és nagyon gyorsan el is engedtek, de a sport jellemzően így működik”
– foglalta össze karrierjét két mondatban a Barcelonát is megjárt játékos.
Miért nem jött össze Barcelonában?
Elmondása szerint egy sérülésnek, és forrófejűségének köszönhette, hogy nem tudta megmutatni, mi is rejlik benne a Barcelonánál, ez vezetett ahhoz, hogy nem tudott megragadni a gránátvörös-kékeknél:
„Nem jól értelmeztem az aktuális helyzetemet, mindig inkább ösztönösen próbáltam cselekedni és menni tovább. Ezt követően is megvolt a lehetőségem, hogy nemzetközi szinten kiteljesedjek, de valami mindig hiányzott”
– árulta el az M4 Sport kamerái előtt Vincze Ottó.
A sikertelen barcelonai kaland után visszatért a Ferencvároshoz, majd Németországba szerződött, játszott a SVW Mannheim és az Energie Cottbus színeiben, mielőtt végleg visszatért volna Magyarországra. Pályafutása utolsó hat évét Zalaegerszegen, Győrött és a Ferencvárosnál töltötte. A beszélgetés során elárulta, hogy nincs megelégedve karrierjével, de nincs megkeseredve.
Hiányérzete van a sportvezetői karrierjét illetően
Elmondása szerint most már látja, miről szól a nagybetűs élet és az igazi kihívás 50 után kezdődik.
„Az egyik legjobban képzett magyar sportvezető vagyok, ha így nézzük, van hiányérzetem, hogy miért nem dolgozhatok egy magyar klub felépítésében és nemzetközi szintre emelésében”
– zárta gondolatait a tizenegyszeres magyar válogatott játékos.
Vincze Ottó egy korábbi interjújában elmondta, hogy igazán komolyan vette a sportvezetői karriert:
„Hadd kezdjem ott, én tényleg komolyan vettem a sportvezetői karriert. Sportmenedzseri diplomát szereztem a Corvinuson, aztán a Pázmányon Csisztu Zsuzsával, Gundel-Takács Gáborral, Kiss Gergellyel, a Steinmetz testvérekkel, az asztalitenisztő Tóth Csillával közösen elvégeztem a kétéves posztgraduális sportjogászi, majd a Széchenyi egyetemen a sportdiplomata képzést. Az ETO-ban akkoriban kiválóak voltak a feltételek, a nagy csapat 2013-ban bajnoki címet szerzett, az akadémia egyre jobban működött. A mai napig hálás vagyok Liszkai Dezsőnek, aki ma már a sportállamtitkárságon a labdarúgó módszertani központ igazgatója, hogy az akadémia igazgatójaként szabad kezet adott a munkához. Nagyon színvonalas nemzetközi U16-os tornát szerveztünk. Szépen fejlődött a klub Győrben, aztán 2015-ben a Quastor-ügy miatt minden bedőlt."
Megérkezett a várva várt felkérés
Az újabb megbízatásra egészen 2025-ig kellett várnia Vincze Ottónak, amikor is idén szeptemberben bekerült a Gyirmót FC Győr fejlesztési és szakmai bizottságába – pár héttel az M4-nek adott interjú után. Vinczének a négyfős bizottságban Várhidi Péterrel, Szekeres Adriánnal és Polyák Gáborral kell együtt dolgoznia. A fő feladatuk az lesz, hogy a sportigazgató munkájának támogatásán keresztül a jelenleg harmadosztályú gyirmóti labdarúgás stratégiai döntéseivel, infrastrukturális és szakmai fejlődésével kapcsolatos megalapozott javaslatokat készítsenek elő.
Több évvel ezelőtt lapunknak is interjút adott Vincze Ottó:
Vincze Ottó: Nem véletlen, hogy itt tartanak a svájciak
A legfrissebb hírekért kövess minket a GOAL Google News oldalán is! |
A cikk megjelenése a Szerencsejáték Zrt. tématámogatásával valósult meg.

