huszti dundelangevidi.hu

Döntetlennel kezdett a Vidi a BL-selejtezőben

Ezen a héten a magyar csapatok megkezdik a szereplésüket az európai kupaporondon. A mai napon a MOL Vidi FC látogatott a Bajnokok Ligája első selejtezőkörében a luxemburgi F91 Dundelange otthonába.

A mérkőzés első tizenöt perce csendesen csordogált. A szurkolók vérnyomása ebben az időszakban igazából csak két alkalommal emelkedhetett meg. Először egy luxemburge lövésnél, majd pedig Scsepovics rossz labdaátvételénél, amelyből akár komolyabb helyzet is lehetett volna.

A 17. percben azonban már Kovácsiknak kellett bemutatnia egy nagy védést Stolz lövése után, aki már másodjára veszélyeztette a székesfehérváriak kapuját.

A cikk lejjebb folytatódik

A meccs a továbbiakban is különösebb izgalmak nélkül telt, egészen a 42. percben: ekkor viszont Huszti Szabolcs kapott egy remek labdát Lazovicstól, és a magyar középpályás éles szögből lőtte a léc alá a labdát, megszerezve ezzel az előnyt a Vidinek. 0-1

dundelange vidi 2vidi.hu

A hátrány tudatában rögtön bekezdett a második félidő elején a Dundelange, de Kovácsik két alkalommal is védeni tudott.

Kovácsik hiába mutatott be több szép védést is a meccs folyamán, az 58. percben Mélisse védhető távoli lövésbe nagyon rosszul ért bele, és a saját kapujába szerencsétlenkedte a labdát. 1-1

A 77. percben a luxemburgiak nagyon közel jártak ahhoz, hogy megfordítsák a meccset, de Stolz megpattanó lövése után Kovácsik némileg javítani tudta a korábbi hibáját, és szépen hárított. 

Kattints ide, látogass el a Goal Magyarország Facebook oldalára, és kövesd velünk ott is a focivilág legfrissebb eseményeit!

Három perccel a rendes játékidő vége előtt kis szerencsével akár vissza is szerezhette volna a vezetést a Vidi, de Marko Scsepovics lecsúszott beadás után a labda nem a kapuban, kötött ki, csak a felső lécen csattant.

Az eredmény a hátralévő időben már nem változott, így a Vidi döntetlen állásról várhatja a jövő kedden megrendezésre kerülő hazai visszavágót.

dundelange vidi 1vidi.hu
Hirdetés