A magyar válogatott középpályás elmondása szerint az első két hónap nehéz időszak volt, hiszen új szerzeményként Nagy nem igazán ismert senkit az öltözőben, ennyi időnek kellett eltelnie, hogy megbarátkozzon az új környezetettel.
- Most már magabiztos vagyok az öltözőben és a pályán is. Boldog vagyok itt, remélem a csapat segítségére tudok lenni. Donadoni mester nagyon sokat segít, elmagyarázta a kezdetekben, hogy min kell változtassak, miben kell fejlődjek, akár abban, hogy jobban játsszak az ellenfél térfelén, agresszívabb játékot mutassak. Itt Olaszországban minden meccs nagyon kemény, de ez jó, hisz ezzel tudunk fejlődni. Nehéz időszakon vagyunk túl, minden pontért meg kell küzdenünk, legközelebb az AS Roma ellen, amely ugyancsak egy komoly erőpróba lesz, de meg akarjuk mutatni a szurkolóinknak, hogy képesek vagyunk egy jó meccsen megszerezni ellenük a három pontot, most gőzerővel erre készülünk.
