Izgalmas végjátékba torkollott szombaton a Celta Vigo-Sevilla spanyol élvonalbeli mérkőzés. Jobban kezdte a bajnokit a hazai alakulat, már az első félidőben vezetést szereztek. Sokáig úgy nézett ki, hogy otthon tarthatják a három pontot, azonban En Nesyri tett róla, hogy ne legyen így. A második játékrészben emberhátrányba került Celtának egy büntetőt is megítélt a játékvezető, azonban a videózás után felülbírálta döntését.
Drámai végjátékba a Celta Vigo úgy érezhette, megvan az esélye mindhárom pont megszerzésére, miután Alejandro Hernandez játékvezető büntetőt ítélt nekik Jesus Navas Anastasios Douvikas ellen elkövetett szabálytalansága miatt. A VAR-ral történt egyeztetés után azonban az illetékesek hatályon kívül helyezték az eredeti döntést, és visszavonták a Navasnak kiosztott sárga lapot.
Utóbbi döntés nem tetszett a Celta Vigo 69. percben lecserélt csapatkapitányának, Iago Aspasnak. A Liverpool egykori játékosa a kispadról reklamált, majd osztotta ki a játékvezetőt a döntése miatt. Ahogy az ülőhelyére vonult vissza nagy felindulásában a VAR-moitorhoz lépett, majd egy heves mozdulattal földhöz vágta a gépezetet.
Szerencséjére nem találta el a mozdulattal a harmadik játékvezetőt, aki a helyére parancsolta a támadót. Aspas és a Celta Vigo vezetőedzője - a szintén egykori liverpooli - Rafael Benítez is kifakadt a médiában a videóbíró döntése miatt, igazságtalannak tartják, hogy többször is ellenük ítéltek a felvételek megnézése után.





