Fred Julian Weigl SplitGetty/Goal

Velük pótolná veteránjait a Manchester City

A Manchester City nagyszerűen szerepel a 2017/2018-as szezonban: Pep Guardiola csapata veretlenül vezeti a bajnokságot, és a Bajnokok Ligájában is simán bejutottak a legjobb tizenhat közé. A katalán mester azonban nem nyugszik, és már most az erősítéseken töri a fejét.

A Goal információi szerint a manchesteri kékek a középpályájukat erősítenék meg jövő nyáron, mivel Yaya Touré szerződése már csupán fél évig érvényes, illetve a jelenleg kulcsembernek számító Fernandinho is már a 32. életévében jár.

A Manchester City-nek két kiemelt célpontja is van a veterán középpályások pótlására.

A Borussia Dortmund játékosa Julian Weigl már régóta Pep Guardiola nagy kedvence, és szívesen látná őt a csapatában. A City már 2016-ban is kísérletet tett a válogatott játékos megszerzésére, ám akkor csapata nem engedte el.

A német játékos mellett a Shakhtar Donetskből a brazil Fred is esélyes a Manchesterbe való költözésre. Ő a két csapat egymás elleni Bajnokok Ligája meccsein győzte meg a City edzőjét arról, hogy tartósan helyt tudna állni magasabb szinten is. 

Fred Shakhtar DonetskGetty Images
Hirdetés