Most sem nyert a Debrecen, gálázott a Diósgyőr

Hozzászólások()
dvtk.eu
Két vesztes mérkőzés után sem tudott nyerni a Loki.

A paksi vendégjáték nagyon fontos volt a Debrecen számára, hiszen az együttes két vereséggel kezdte a bajnokságot. A hajdúsági gárda Sós góljával a félidő lefújása előtt szerezte meg vezetést, amit a 68. percben Bertus tizenegyesből egalizált.

A Haladás ezúttal a Honvéd ellen ikszelő Diósgyőrt fogadta. A miskolciak domináltak inkább a találkozón, aminek meg is lett az eredménye. Tamás Márk 61. percben szerzett góljával megszerezte a vezetést, a 76. percben Óvári, majd a 88. percben Busai Attila szerzett újabb találatot.

A Loki egy helyet javított, de még így is kieső, míg a Paks két ponttal a kilencedik. A Haladás a hatodik, a Diósgyőr pedig vezeti a tabellát.

Tőzsér Dániel DVSC Debrecen Paks

Bezárás