Paul Pogba GFXGOAL

Véget érhet Pogba karrierje: négyéves eltiltást kaphat!

Nyerj az Unibeten, fogadj a meccsekre kockázat nélkül! 20 000 Ft sportfogadás bónusz + 60 ingyen pörgetés vár Rád! Regisztrálj most! (x)

Paul Pogba B mintájának vizsgálata is pozitív eredményt hozott, így akár négy évre szóló eltiltást is kaphat a Juventus francia válogatott labdarúgója - írja az MTI.

A Juventus-Torino bajnokin a hazai győzelem 1.85, a döntetlen 3.35, a vendégek sikere pedig 4.70-szeres szorzóval fogadható. (x)

Az ANSA olasz hírügynökség meg nem nevezett forrásra hivatkozva írta pénteken, hogy a középpályás B mintájában is szintetikus tesztoszteron nyomaira bukkantak a szakemberek.

A 2018-ban világbajnokságot nyert futballistától augusztus 20-án, az Udinese elleni bajnoki mérkőzés után vettek mintát és szeptember közepén derült ki, hogy fennakadt a doppingellenőrzésen az állóképesség növelésére használt anyaggal és játékjogát ideiglenesen felfüggesztették.

Ügynöke akkor rögtön közölte: Pogbának soha nem állt szándékában megszegni a szabályokat. A klasszis labdarúgó azzal, hogy a B próba is igazolta a tiltott szer használatát, akár négy évig terjedő eltiltást is kaphat. A szerződése a Juventusnál 2026 júniusában jár le.

A 30 esztendős Pogba, aki nevezve volt, de nem játszott a Zebrák idénynyitó mérkőzésén, tavaly tért vissza a Juventushoz a Manchester Unitedtől, de az előző szezonban sérülése miatt alig futballozott, így tavaly a végül ezüstérmes francia válogatott világbajnoki keretéből is kimaradt.

Unibet
Hirdetés

ENJOYED THIS STORY?

Add GOAL.com as a preferred source on Google to see more of our reporting

0