A Ferencváros 3-0-ás sikert aratott az Újpest felett az OTP Bank Liga 11. fordulójában. Az eredmény nem tükrözi a mérkőzéseken láttakat, hiszen a derbin debütáló Varga Ádámnak több bravúrt is be kellett mutatnia, hogy ne sikerüljön gólt szereznie a lila-fehéreknek.
„Még fel kell fognom, mi történt, egy álmom vált valóra. Ha valaki azt mondja, hogy egy telt házas derbin debütálok, el sem hiszem. Már a Genk elleni találkozó után szólt [Dibusz Dénes], hogy készüljek fejben a játékra. Nyilván tudtam, hogy karrierem legfontosabb mérkőzése lesz” – fogalmazott az M4 Sportnak Varga Ádám, aki hat percet játszott eddig a Fradiban NB I-es meccsen. „Számítottam rá, hogy sok dolgom lesz, hiszen fáradt a csapat. Párszor visszanézem majd a meccsösszefoglalót, szép emlék lesz. Az volt a célom, hogy a vezetőségnek megmutassam, hogy bízhatnak bennem. Nyilván Dibusz Dénest nehéz pótolni, de mindig úgy készülök, hogy én védek hétvégén, mindig készen állok a feladatra.”
A nagy bravúrokat nem csak belülről lehetett látni, Dejan Sztankovics vezetőedző is kiemelte, milyen fontos volt Varga jó teljesítménye a győzelem szempontjából.
„Boldog vagyok Varga miatt, aki ízig-vérig fradista, itt nevelkedett, amikor öt perce beszéltem vele, sírt. Ő volt a meccs embere, igazi MVP, két-három nagy helyzetben is megmentette a csapatunkat. Emberileg pedig nagyon fontos, hogy átélhette ezt, örülök, hogy ezzel egy álma beteljesült.” - értékelt a vezetőedző.
Sztankovics kitért Dibusz Dénesre is, akit nélülöznie kellett a csapatnak a városi derbin. Meccs előtti információk bebizonyosodhattak, hiszen izomsérülésről volt szó. A zöld-fehérek vezetőedzője csak annyit jelzett, hogy leghamarabb 7-10 nap múlva állhat újra edzésbe sérülése miatt, de nem fogják siettetni a visszatérését. Amennyiben a felépülés elhúzódik, úgy a válogatott kapusnak a Puskás Akadémia elleni kupa-mérkőzést, a Kecskemét elleni bajnokit és a Genk elleni Konferencia-liga-találkozót is ki kell hagynia.





