Jövő év végére felépülhet az Eve Power debreceni gyára, mely cég logója már egy ideje ott virít a DVSC labdarúgóinak mezén, március 25-én pedig jött a hivatalos bejelentés.
Az 2023 novembere óta köztudott, hogy a kínai Eve Power jelen van a cívisvárosi labdarúgás életében, hiszen a cég logója a játékosok mezén és a klub honlapján is megjelent. Akkor azonban többet erről nem lehetett tudni.
A vállalat által március 25-én kiadott közleményből azonban minden világossá vált.
Jó szomszédként szeretnénk a közösség részévé válni, ezért ebben a szezonban támogatni fogjuk a debreceni focicsapatot
– írják szűkszavúan, de teljesen egyértelműen, hogy a megállapodás ennek a szezonnak a végéig szól ugyan, de ott lesznek a csapat mellett immáron hivatalosan is.



