A Pest megyei I. osztályban szereplő Százhalombattai LK edzője lett Urbán Flórián. A negyvenszeres válogatott játékos már meg is tartotta első edzéseit új csapatánál.
Az egykori újpesti kedvencnek ez a tizenkettedik klubja edzői pályafutása során és bár korábban megfordult a Vasasnál, a Pápánál és a REAC-nál is, egyáltalán nem lesz számára ismeretlen a Pest megyei bajnokság, hiszen dolgozott már Nagykőrösön, Veresegyházán, Vecsésen és Dunakeszin is. Urbán Flóriánnal kapcsolatban a legutolsó hír az volt, hogy taxisnak állt, ehhez képest némileg meglepő, hogy Battán vállalt munkát.
„Amit korábban rosszul csináltam, azt átgondoltam és megpróbálok olyan szellemben dolgozni, hogy az mindenkinek jó legyen” – mondta székfoglalójában az egykori kőkemény védő, aki kitért arra is, hogy ő bizony senkit nem dicsér meg azért, mert hajt a pályán.
A szakembertől azt várják a százhalombattai klubnál, hogy megteremtse a csapategységet. Az egyesület által nyilvánosságra hozott képek alapján lesz dolga Urbán Flóriánnak, aki nem a megye legerősebb csapatát vette át, hiszen az SZLK mindössze a 13. helyen állt a tizenhat csapattal indult, de egy kizárás miatt tizenöt együttesre szűkült mezőnyben.
Kecskés István