Olasz rendőröklamilano.it

Videó: ököllel és botokkal estek egymás a szurkolók a bajnoki előtt

Szombat délután a Como a Bolognát fogadta az olasz bajnokság (Serie A) 20. fordulójában. Azonban a találkozót egy sajnálatos eset is beárnyékolta, ugyanis a Bologna szurkolói kijátszva a biztonsági intézkedéseket rátámadtak a Como szurkolókra. A tömegverekedésnek szerencsére még éppen időben elejét tudták venni a hatóságok.

Mi történt?

A Bologna szurkolókat szállító egyik autóbusz egy korábbi autópálya lehajtónál hagyta el az autópályát, hogy elkerülje az előre egyeztetett rendőri ellenőrzéseket a mérkőzés előtt. A busz ezután a comói Viale Rosselli felé vette az irányt, és egy olyan bár közelében állt meg, amely közismerten a Como szurkolók egyik találkozóhelye.

A járműből több maszkos szurkoló szállt ki, botokkal és hevederekkel felszerelkezve. A rendőrség azonban gyorsan közbelépett, így sem sérülés, sem anyagi kár nem történt.

70 azonosított ultra: letartóztatások, feljelentések, kiskorúak hazaküldése

A Bologna-szurkolókat visszaterelték a buszra, majd a comói rendőrkapitányságra szállították őket. Összesen 70 személyt azonosítottak, köztük 10 kiskorút és 4 nőt. A hatóságok gyors fellépésének köszönhetően a helyzet nem eszkalálódott.

A verekedés két felbujtóját letartóztatták, 53 szurkoló ellen pedig feljelentést tettek súlyos garázdaság gyanúja miatt. Emellett több szurkoló ellen DASPO-eljárás is indult, amelynek eredményeként – elmarasztaló határozat esetén – évekre eltilthatják őket a sportesemények látogatásától. A kiskorúakat – miután a milánói fiatalkorúak ügyészsége meghallgatta őket – elengedték, szüleik vitték haza őket. 


Forrás: lamilano.it


Google News 

A legfrissebb hírekért kövess minket a GOAL Google News oldalán is! 

Default
Hirdetés
0