Első blikkre a játékvezető végig jól vezette a találkozót, és kéz a kézben a videóbíróval jó ítéleteket hozott, még a megítélt három büntetőnél is.
Azonban a lefújást követően több olyan felvétel is napvilágot látott, amelyből egyértelműen arra következtethetünk, hogy a játékvezető háromszor is hibázott az Argentína–Franciaország mérkőzés alatt. De haladjunk szépen sorjában.
Cristian Romero hazaadása
A 94. percben Cristian Romero került nehéz helyzetben, hiszen a földön fekve kellett biztosítania az ötösön belül, mielőtt Emiliano Martínez felszedi a labdát. Az argentin védő haza térdelte a labdát, így megakadályozva Marcus Thuramot a gólszerzésben.
„A szabálykönyv szerint a labda nem adható haza a kapusnak csak fejjel, mellel, vállal vagy combbal. Viszont a szabály elég nagy szabadságot ad a játékvezetőnek, hiszen a bíró egyedüli joga megállapítani, hogy a hazaadásnál a játékosok a szabály pontjait akarják kijátszani, vagyis szándékosan adták haza a labdát, vagy pedig vétlenül. Utóbbi esetben a kapus kézzel is hozzáérhet a labdához."
Mivel a felvételek alapján Romero azért térdelte haza a labdát, mert Thuramot akarta megakadályozni a gólszerzésben, ezét a szabályok szerint Emiliano Martínez nem foghatta volna meg a labdát.
Ha a játékvezetés észreveszi a haza passzolt labdát, akkor a franciáknak 5 méterről szabadrúgással kellett volna következnie 2–2-es állásnál.
Lionel Messi gólja
A 108. percben Lautaro Martínez lépett ki a védők mögül, lövését Hugo Lloris még hatalmas bravúrral védte, a kipattanót azonban Lionel Messi közvetlen közelről már nem hibázta el. Azonban a szabályok szerint a gólt érvényteleníteni kellett volna, hiszen két argentin játékos is a pályára szaladt Martínez lövését követően, így a gólnál Messiék tizenhárman voltak a pályán.
A szabálykönyv 3. paragrafusának 9. pontja egyértelműen kimondja:
„Ha egy gólt követően a játékvezető a játék folytatása előtt tudomást szerez arról, hogy egyéb személy is a pályán volt a gól pillanatában, a játékvezetőnek vissza kell vonnia a gólt, ha az egyéb személy: játékos, cserejátékos, lecserélt játékos, kiállított játékos vagy a gólt szerző csapat személyzete volt; a játékot egy közvetlen szabadrúgással kell újrakezdeni onnan, ahol a plusz személy tartózkodott."
Marciniak és a VAR sem vette észre a szabálytalanságot, így a lengyel bíró megadta a gólt, Franciaország pedig futhatott 3–2-as eredmény után.
Mbappé egyenlítése
Elsőre úgy tűnt, hogy a franciák jogos tizenegyest kaptak a 118. percben, hiszen Gonzalo Montiel a tizenhatoson belül könyökkel ért bele Kylian Mbappé kapura tartó lövésébe.
Azonban ha jobban megnézzük a felvételeket, Kingsley Coman szöglete után Dayot Upamecano nem fejjel, hanem kézzel csúsztatja meg a labdát, mielőtt az vb gólkirályához kerülne. A helyes ítélet nem a büntető, hanem argentin szabadrúgás lett volna kifelé.
Azonban a bíró végül tizenegyest ítélt, amit a sértett érétkesített, így végül 3–3-as döntetlennel ért véget a találkozó. A büntetőpárbaj során két francia is hibázott, így Argentína 1986 után ismét világbajnoki címet ünnepelhetett.
Nem túl valószínű, hogy újrajátszanák a finálét, hiszen a játékvezető ide és oda is tévedett, így sem az argentinoknak, sem a franciáknak nem áll érdekébe megóvnia a találkozót. Azonban ezek a hibák is rámutattak arra, hogy van még hová fejlődnie a VAR-nak.
Forrás: Daily Mail;Sport.de

Ne csak nézd a kedvenc csapatod, hanem fogadj is az eredményre.


