Úgy tűnik az Újpest vezetése már döntést hozott a vezetőedzői posztról: a vasárnapi bajnoki mérkőzés eredményétől függetlenül Bodor Boldizsár nem folytatja a lila-fehérek kispadján. A klubnál több változás is várható a szakmai stábban, az új vezetőedző bejelentésére pedig várhatóan 2026 elején kerül sor.
A csakfoci.hu információi alapján hiába zárta győzelemmel az idény utolsó fordulóját az Újpest, és hiába volt összességében pozitív a mérleg, a klubvezetés már korábban meghozta a döntést Bodor jövőjéről. Úgy tudni, a szakembert már tájékoztatták is arról, hogy nem vele képzelik el a folytatást a vezetőedzői szerepkörben.
Az új tréner személyét a tervek szerint csak a következő év elején jelenti be a klub. A vezetőedzőváltás várhatóan az edzői stáb összetételét is érinti: egyelőre nem dőlt el, hogy teljes körű stábcserére kerül-e sor, vagy csak bizonyos pozíciókban lesznek változások.
A Csakfoci úgy tudja, jelen állás szerint kifejezetten valószínű, hogy új erőnléti edző is érkezik majd a Megyeri útra. Bodor Boldizsár ugyanakkor nem feltétlenül távozik teljesen a klubtól: a tervek szerint az Újpest kötelékében maradhat, és az utánpótlásban kaphat szerepet, elképzelhető, hogy a kiesés elkerüléséért küzdő második csapatnál folytatja munkáját.
A legfrissebb hírekért kövess minket a GOAL Google News oldalán is! |
A cikk megjelenése a Szerencsejáték Zrt. tématámogatásával valósult meg.

