A kiesés szempontjából kiemelt fontosságú mérkőzést játszik az Újpest szombat délután Gyirmóton. Az lila-fehérek a 10. a pályaválasztók pedig a 11. helyen várják a mérkőzést, a két együttesnek ugyanúgy 17 pontja van.
Ősszel egyszer már találkozott a két csapat és akkor jelentős meglepetésre a Gyirmót könnyedén nyert a Szusza Ferenc Stadionban 3–1-re.
A téli időszak eseménytelenül telt Újpesten, azt leszámítva, hogy a kispadon Michael Oenninget Milos Kruscic váltotta. A keretben nagy változások nem történtek, hiszen a kezdőből Junior Tallo, a cserék közül Stieber Zoltán ment, míg Märten Kuusk érkezett. Gyirmóton jobban zajlott az élet, hiszen csak Lencse László hagyta el a klubot, míg Denis Ventúra, Gino van Kessel, Vlagyiszlav Klimovics és Matej Cvetanoszki is csatlakozott a kerethez.
Az Újpest 1–0-s vereséggel kezdte a szezont a bajnoki címvédő Ferencváros ellen, míg a Gyirmót idegenben nyert a Honvéd ellen (1–0). Ehhez képest azonban az Unibet szerint még mindig a lila-fehérek az esélyesebbek a győzelemre (2,12-es szorzóval adják a vendégek sikerét). A hazai sikerre 3,25-szörös pénz jár, míg a döntetlenre 3,45-szörös nyeremény várható. Vélhetően a szurkolók nem unatkoznak majd és mindkét csapat szerez gólt (1,68).
A két klub számára létfontosságú mérőzés szombaton 17 órakor kezdődik majd és az M4Sport mellett az Unibet oldalán is követhető lesz a találkozó.

Ne csak nézd a kedvenc csapatod, hanem fogadj is az eredményre.
A Gyirmót–Újpest meccsel kapcsolatban számos, különleges fogadási ajánlat is elérhető. (x)

