Az Újpest adásvételét már márciusban szeretnék lezárni a felek – írta meg a Népszava március 20-án. Amint azt tudatják, a széttöredezett utánpótlás-képzés egyesítése, és egy akadémia felállítása is a tervek között szerepel a Megyeri útiaknál. A licensztulajdonos cég vételára pedig közben már meghaladta a hatmilliárd forintot is.
Azt a Gazdasági Versenyhivatal még március 18-án jelezte, hogy az ügylet létre jön, mégpedig úgy, hogy a MOL kérésére Duchatelet megalapította az Új Lila Labdarúgó Kft-t, amelybe bekerült az Újpest 1885 Futball Kft.-ben meglévő 98,75 százalékos, illetve az Újpest Labdarúgó Akadémiában meglevő 100 százalékos üzletrésze is.
A 6,2 milliárd kifizetésével párhuzamosan egy másik megoldásért kiáltó problémakör is körvonalazódik: a megosztott újpesti utánpótlás-nevelés egyesítése, hiszen jelenleg két klub is működik a Megyeri úton egymás mellett.
A Népszava arról is ír, hogy irányítói szinten is teljes átszervezés várható, a casting pedig jelenleg is tart a posztokra. Várhatóan az Újpesthez szervesen kötődő szakember vagy akár korábbi futballista is szerepet kaphat a vezetésben.

