Eltört Skribek Alen talpcsontja - adta hírül hétfőn a szélső klubja, a Paksi FC.
A 23 esztendős futballista szombaton az NB III-as második csapatban lépett pályára az MTK II ellen, azonban fél óra játék elteltével le kellett őt cserélni.

Skribek egy rossz földre érkezést követően bal talpcsonttörést szenvedett, rehabilitációja pedig több hónapot fog igénybe venni.
"Egy bedobásra ugrottam fel, visszabelsőztem, és mikor talajt fogtam, hallottam a reccsenést. Szinte rögtön gondoltam, hogy eltört. Még szombaton elmentem Szekszárdra, ahol megröntgenezték, majd be is gipszelték. Öt-hat hétig kell így lennem, de talán az utolsó hetekre már valami könnyített rögzítést kaphatok, aztán indulhat a rehabilitáció. Úgy mondják, nagyjából két hónap lehet a kihagyás”- fogalmazott az utánpótlás-válogatott futballista a paksifc.hu-nak.

