ZTEkisvardafc.hu

Újabb NB I-es csapat menesztette az edzőjét!

Nyerj az Unibeten, fogadj a meccsekre kockázat nélkül! 20 000 Ft sportfogadás bónusz + 60 ingyen pörgetés vár Rád! Regisztrálj most! (x)

Az elmúlt hétvégén zsinórban a negyedik bajnoki mérkőzését vívta meg nyeretlenül a Zalaegerszegi TE csapata, mellyel az NB I-es kiesőzóna közvetlen közelébe került. Hazai sajtóinformációk szerint a klub vezetése már elhatározta magát az edzőváltás mellett.

A Nemzeti Sport értesülései szerint a ZTE a DVSC elleni vereség után megköszöni a holland vezetőedző, Ricardo Moniz eddigi munkáját, és Boér Gábor veszi át a csapat irányítását az idény hátralévő részére.

A ZTE-t a 2020-2021-es idényben már irányító tréner eddig a szlovén másodosztályú NK Naftát irányította.

Moniz irányításával a csapat ősszel várakozáson felül szerepelt, tavasszal azonban az MK-döntős menetelés mellett a ZTE eredményessége visszaesett a bajnokságban. A zalaiak az utolsó négy fordulóban csak egyetlen pontot szereztek, így öt fordulóval a vége előtt már csupán három ponttal előzik meg a kieső helyen tanyázó Budapest Honvédot.

Az nso.hu információi szerint ma délelőtt közlik a döntést a holland szakemberrel, melyet követően a hivatalos bejelentésre is sor kerülhet.

FRISSÍTÉS!

Nem sokkal később a hivatalos bejelentés is megérkezett: a ZTE nem csak Ricardo Moniz vezetőedzőt, hanem Dragóner Attila sportigazgatót is menesztette a posztjáról. Utóbbira mostantól új szerepkörben számít rá a klub. A sportvezető pontos munkaköréről a közeljövőben dönt a klubvezetés.

unibet

Ne csak nézd a kedvenc csapatod, hanem fogadj is az eredményre.

Az MTK Budapest-Soroksár bajnokin a hazai győzelem 1.33, a döntetlen 4.25, a vendég siker 8.50-szeres szorzóval fogadható.(x)

Unibet

Hirdetés

ENJOYED THIS STORY?

Add GOAL.com as a preferred source on Google to see more of our reporting

0