Egygólos előnnyel utazhatott Georgiába a Dunaszerdahely az Európa Konferencia-liga első selejtezőkörének visszavágójára, ám ez sem volt elég, a Dila Gori 2-0-ra nyerte a visszavágót és búcsúztatta Kalmár Zsoltékat a sorozattól.
A DAC-ban ezúttal is kezdőként kapott lehetőséget a magyar válogatott kiválósága, a találkozót pedig a hazai csapat kezdte támadóbb szellemben, a felvidéki együttes sokáig nem találta saját ritmusát, aminek bő fél óra elteltével meg is lett az eredménye, Thierry Gale révén a Dila Gori a 33. percben vezetést szerzett, ezzel ledolgozta egygólos hátrányát.
A 40. percben veszélyeztettek először a sárga-kékek, de Kalmár szabadrúgását bravúrral tolta a jobb oldali kapufára a hazai kapus.
A fordulás után bátrabban játszott a Dunaszerdahely, a 73. percben aztán elment az áram a Tengiz Burjanadze Stadionban, ami nyolc perc kényszerszünetet okozott a csapatoknak, ám ezt követően ismét a hazaiak találták meg előbb a játékukat, a 85. minutumban Santos 22 méterről kapásból vette be Petráš kapuját.
A hajrában mindent egy lapra feltéve rohamozott a DAC, Gavric menthette volna hosszabbításra a párharcot, de a keresztlécen csattant a labda, Kalmárék így már az első fordulóban búcsúztak.

