Ahogy arról már korábban beszámoltunk, Antonio Cassano egy héttel ezelőtt bejelentette visszavonulását, majd pár órára rá visszavonta kijelentését és azt közölte, hogy továbbra is játszani akar a Hellas Verona csapatában.
Akkor is kétkedtünk benne, hogy ezzel lezárult az ügy. Nos, a Sky Sport szerint ma újra elhagyta a Verona edzőközpontját családi okokra hivatkozva.
A sajtó mindezek alapján tudni véli, hogy Cassano még a héten bejelenti a visszavonulását, de most már véglegesen.
Getty




