Kis Károly

Új edzőt nevezett ki az NB II-ben maradásért küzdő csapat

Nyerj az Unibeten, fogadj a meccsekre kockázat nélkül! 20 000 Ft sportfogadás bónusz + 60 ingyen pörgetés vár Rád! Regisztrálj most! (x)

Kis Károly lett a labdarúgó NB II-ben szereplő Tiszakécskei LC vezetőedzője.

A klub honlapjának keddi beszámolója szerint a tapasztalt tréner megbízatása két és fél évre szól. Kis elmondta, ahhoz, hogy kitöltse a szerződését, meg kell felelni az elvárásoknak.

"Elsőként az az alap, hogy a csapatnak bent kell maradnia az NB II-ben. Utána pedig nem szabad még egyszer ilyen helyzetbe kerülni. Örülök, hogy hosszabb távra kaptam lehetőséget" - fejtette ki.

A Tiszakécske legutóbb október 1-jén győzött a bajnokságban, azóta négy döntetlen és három vereség volt a mérlege, így a tabella 15. helyén tölti a téli szünetet. November 5-én Vas László vezetőedző lemondott, azóta megbízott edzőként Toldi Gábor irányította a csapatot.

Kis Károly korábban dolgozott vezetőedzőként a Paks, a Balassagyarmat, a Szolnoki MÁV FC, a Salgótarján és a Vasas együttesénél is, legutóbb pedig az FC Ajka trénere volt. A Paks bajnoki ezüstérmet és Ligakupa-győzelmet ünnepelhetett a vezetésével.

(Forrás: MTI)

Hirdetés

ENJOYED THIS STORY?

Add GOAL.com as a preferred source on Google to see more of our reporting

0