A magyar együttes három győzelemmel, egy döntetlennel és négy vereséggel a B csoportban a negyedik helyen állt a csütörtöki összecsapás előtt és onnan nem is léphetett el. Az eddig mind a nyolc mérkőzésén vereséget szenvedő, ezzel utolsó máltaiakkal tavaly szeptember 12-én találkozott a magyar válogatott, amely vendégként 3-0-ra győzött.
Az esős budapesti találkozón bátran kezdtek a vendégek, sikerült zavart okozniuk a hazai kapu előtt, de a 13. percben a fölénybe kerülő magyarok kerültek előnybe: Németh András egy rövidpasszos akciót távoli kísérlettel zárt le, 17 méterről pontosan lőtte ki a jobb alsó sarkot.

Gruber növelte az előnyt 12 perccel később, a bal összekötő helyéről 14 méterről a lábak alatt lőtte el a labdát, amely a bal alsó sarokban kötött ki.
A szünet után megint lendületesen játszottak a máltaiak, akik büntetőből gyorsan szépítettek. Ezt követően voltak időszakok, melyekben sikerült felpörögniük a hazaiaknak, de alapvetően visszafogott volt a támadójátékuk, nem veszélyeztették a vendégek kapuját, így nem változott az eredmény.
A magyar válogatott a spanyolok, a skótok és a belgák mögött, a kazahokat és a máltaiakat megelőzve áll a negyedik helyen. Még egy mérkőzése lesz a továbbjutásról már korábban lemaradt együttesnek: kedden Belgiumban lép pályára.
A kilenc csoportgyőztes Eb-résztvevővé válik, a csoportmásodikak közül a legjobb három szintén, a további hat pedig a rájátszásban küzdhet a fennmaradó három helyért. A jövő évi Európa-bajnokság házigazdája Szlovákia, amelynek válogatottja automatikus résztvevő.
Forrás: MTI

