Két labdarúgót nem nevezett a Ferencvárosi TC a Bajnokok Ligája-selejtezőbe, értük már ajánlat is érkezhet.
Hajnal Tamás, az FTC sportigazgatója a BL-selejtező előtt nyilatkozott a Nemzeti Sportnak, ahol elmondta, hogy jelenleg túl bő a Ferencváros kerete, azonban kihangsúlyozta, hogy még lehetnek érkezők is. Az említett portál összeszedte a jelenleg lehetséges átigazolásokat.
Carlos Auzqui
A 32 esztendős támadó nem szerepel már Sztanyiszlav Csercseszov és a Fradi tervei között. A 2022 telén érkezett argentin már nem fért be a kilencedik kerületiek utazó keretébe sem, sőt már csak az FTC II edzőmeccsén lépett pályára, melyet 3–2-re megnyertek a zöld-fehérek a III. Kerületi TVE ellen. A dél-amerikai labdarúgót visszavinnék saját kontinensére, innen két kérője is van. Az egyik a Libertadores-kupában szereplő chilei Colo Colo, a másik a Copa Sudamericana-szereplő argentin San Lorenzo. Mindkét csapat szívesen látná keretéeben az argentin támadót. Auzquit még egy évig köti szerződés a Fradihoz.
Stjepan Loncart
A 26 éves bosnyák játékos már a tavalyi szezont sem a Fradinál töltötte, a klub a belga KV Kortrijkhoz adta kölcsön. Habár a felkészülésen részt vett, a BL-selejtezős keretbe már nem került be. Kazah sajtó információk és az ulloi129.hu portál szerint is az Asztana a legnagyobb kérője Loncartnak. Amennyiben az üzlet összejön a két egyesület között, illetve a bosnyákot is nevezik az új csapatába, akkor még szerepelhet az idei BL-selejtezőben is Loncart.
Cristian Ramírez
Korábbi játékosát visszahozhatja az FTC. Cristian Ramírez 2017 januárjában hagyta el Budapestet és szerződött az orosz Krasnodarhoz. A 28 éves ecuadori balbekk a Nemzeti Sport értesülései szerint már megegyezett a Fradival a visszatérésről, azonban a két klub még tárgyal egymással. Az orosz csapat szeretné a két millió eurós árat megkapni, azonban az orosz Szport-Ekszpressz szerint a Ferencváros 1.2 millió euróra alkudhatja le Ramírez vételárát.

