Tuchel: Neymar egy valódi művész!

Hozzászólások()
A PSG edzője szerint a brazil sztárnak a kreativitásával kell a csapat vezérévé válnia.

Thomas Tuchel, a PSG új vezetőedzője arra ösztönözte Neymart, hogy a művészi játékával váljon a csapat vezérévé az új szezonban.

A brazil szupersztár a csalódást keltő világbajnoki szereplést követően a Monaco ellen 4-0-ra megnyert Francia Szuperkupa meccsen tért vissza a csapatba.

Neymar nagyszerűen játszott a 2017/18-as szezon első felében, de egy sérülés miatt a tavaszi meccsek nagy részét ki kellett hagynia. Az Unai Emery-t váltó Thomas Tuchel most viszont szeretné, hogy a 26 éves klasszis a csapat élére álljon. Ebben pedig úgy tudja őt segíteni, hogy kevesebb feladatot oszt rá védekezésben.

-Neymar egyértelműen a kulcsjátékosom. Ő a világ egyik legjobbja, egy valódi művész, egy igazán kreatív játékos. A kreatív játékosoknak pedig sokszor jót tesz, ha nincs rajtuk túlzottan nagy nyomás. Egy játékos sokféleképpen lehet vezér, Neymar pedig véleményem szerint erre akkor képes, ha boldog a játék összetételével. Ilyenkor tud kockázatot vállalni, helyzeteket teremteni. Vannak játékosaink, akiknek a védekezésben is felelősséget kell vállalniuk, de számomra Neymar nem tartozik közéjük – nyilatkozta a korábbi dortmundi tréner 

Thomas Tuchel emellett kitért a Juventustól érkező Gianluigi Buffonra is:

A cikk lejjebb folytatódik

- Gigi valódi topjátékos, egy profi, egy legenda. Emellett viszont nagyon szerény és udvarias a stáb minden tagjával. Nagyon jó hatással van a csapatunkra, nekem pedig nagyon nehéz lesz döntenem azzal kapcsolatban, hogy a három kapusunk közül (Buffon, Areola, Trapp - a szerk.) ki kerüljön a kezdőcsapatba. Mindegyikük nagyon tehetséges, és kellően erős személyiségek ahhoz, hogy első számú kapusok legyenek. Még vannak edzéseink az első meccsünkig, és mindenképp beszélni fogok velük. Edzőként már nem megtanultam hogy nem szabad túl korán döntést hozni.

Kattints ide, látogass el a Goal Magyarország Facebook oldalára, és kövesd velünk ott is a focivilág legfrissebb eseményeit!

Tuchel Neymar PSG 05082018

Következő cikk:
Hivatalos: Negyvenszeres szlovák válogatottat igazolt a Haladás
Következő cikk:
Hivatalos: Kádár Tamás új szerződést írt alá a Dinamo Kijevnél
Következő cikk:
Az Arsenal edzője elküldené a csapattól Mesut Özilt
Következő cikk:
Hivatalos: Kínában folytatja a Tottenham középpályása
Következő cikk:
Hivatalos: Nagy múltú angol csapathoz igazolt a Real Madrid kapusa
Bezárás