A Barcelona, a Real Madrid és a Juventus sem vesz részt az UEFA egyezményén, mivel továbbra is elkötelezettek a Szuperliga létrehozása mellett.
Az UEFA rendezvényén az összes európai klub képviselője részt vehet. A cél az európai labdarúgás jövőjének a megvitatása, erre részben a koronavírus, részben pedig a Szuperliga miatt van szükség.
Többek közt fontos témák lesznek a pénzügyi kérdések. A The Times beszámolója szerint az UEFA szeretné bevezetni, hogy a klubok bevételük maximum 70%-át fordíthassák fizetésekre; azon csapatoknak, melyek ezt meghaladják, luxusadót kell fizetniük. Bizonyára felmerülhet még a BL majdani létszámának emelkedésével egyre inkább besűrűsödő versenynaptár kérdése; illetve az, hogy megannyi klub nem engedi el játékosai egy részét a pandémia miatt a közelgő vb-selejtezőkre.
Ugyanakkor érthető módon a Barcelona, a Real Madrid és a Juventus sem kapott meghívót a kétnapos megbeszélésre. Egy újabb meghatározó szála a Szuperliga történetének, hogy nem értekezhet e három klub a saját jövőjéről. Szintén fontos megjegyezni, hogy amíg a Szuperliga egykori résztvevői a hónap elején ismét az ECA, avagy az Európai Klubok Szövetségének a tagjai lettek; addig a két spanyol, illetve az olasz gigász nem lépett vissza az ECA-be.
Ez is mutatja, teljesen még nem lett vége a szuperligás őrületnek.

Ne csak nézd a kedvenc csapatod, hanem fogadj is az eredményre.
