Eden Hazard madridi karrierje nem mondható tündérmesének, 2024-ig tartó szerződését viszont már csak ő akarja kitölteni.
Nagy reményekkel igazolták le Cristiano Ronaldo "utódjaként" Eden Hazardot 2019-ben a Real Madridhoz 115 millió euróért a Chelseatől. A belga játékos azonban a sérülések és a rossz teljesítménye miatt nem tudta beverekedni magát a királyiak kezdőjébe, sőt legtöbbször már a kispadról sem szállhat be. Idén mindössze hét mérkőzésen lépett pályára.
De úgy tűnik, hogy Eden Hazard katasztrofális időszaka a Real Madridban a végéhez közeledik. A volt belga válogatott játékos szerződése a következő szezon végén jár le, és a klubnak nem áll szándékában megújítani azt.
A török Fenerbahce szeretné a soraiban tudni Hazardot és akár már a nyáron leigazolná a játékost. Mivel a belga játékosnak még egy éves élő szerződése van a Real Madriddal, így némi összeget szeretnének látni a játékos távozásából is a királyiaknál. A török csapat viszont nem kíván nagyobb összeget áldozni Hazardra és a korábbi kommentekből, melyek a játékos környezetéből szivárogtak ki a belga sem hajlik még a távozásra, szívesen kitölteni szerződését. Hazard jelenleg a Real Madrid legjobban kereső játékosa, így érthető miért akarja még egy évig akár a kispadot is koptatni.

Ne csak nézd a kedvenc csapatod, hanem fogadj is az eredményre.



