Egy éven belül már a negyedik különböző edző fog leülni a Sevilla kispadjára. A tavalyi szezont Julen Lopetegui kezdte meg, majd októberben váltotta őt Jorge Sampaoli. Az argentin szakembernek sem termet sok babér Andalúziában, 2023. márciusban már José Luis Mendilibar ült le a kispadra. Az együttest Európa-liga sikerre vezette, ezzel pedig meggyőzte a vezetőséget, hogy a rövid távú szerződését hosszabbítsák meg. Azonban neki sem alakult tökéletesen a szezonkezdet, a hétvégi döntetlen után menesztették a 62 esztendős szakembert. A válogatott szünetet kihasználva pedig hamarosan bejelenti új edzőjét a Sevilla.
A Marca a Rolevo értesülései hivatkozva írta meg, hogy az uruguay-i válogatottat korábban irányító Diego Alonso lesz a Sevilla új edzője. A 48 éves szakembernek nincs edzői tapasztalata sem Spanyolországban, sem európai futballban. Játékosként megjárta a Valenciát, az Atletico Madridot, a Racing Santandert és a Málagát. A Sevilla nem híve annak, hogy külföldi edzőket alkalmazzon, de Víctor Orta sportigazgató megingathatatlan volt ebben a döntésében. A megállapodás nem okozott gondot, hiszen az uruguay-i tréner egy hasonlóan nagy klub ajánlatára várt, ahol folytatni tudja edzői karrierjét.
Mielőtt hazája válogatottját vezette volna, Diego Alonso az Inter Miamit is irányította 2020-ban. Az amerikai kalandja mellett hazája bajnpkságában és Mexikóban is megfordult, de eddig sehol sem aratott maradandót. A sportigazgató döntése igen megosztotta a klub vezetőségét, így nagy teher nehezedik rá, hogy vajon eredményes szakembert választott-e a pozícióba.
A Sevilla nyolc mérkőzés után mindössze a 14. helyen áll a La Liga tabelláján.



