Mint ismert, őrült mérkőzésen a Real Madrid hosszabbítás után 5–3-ra győzte le az Atlético Madridot a spanyol Szuperkupa rijádi elődöntőjében. A találkozón a „királyiak” német középpályását, Toni Kroost a szaúdi szurkolók minden alkalommal kifütyülték, amikor hozzá került a labda, mert a játékos korábban élesen kritizálta a ligát. A drukkerek reakciójára pedig Kroos is reflektált közösségi oldalán.
Toni Kroos először akkor fogalmazott meg nyílt kritikát a szaúdi bajnoksággal kapcsolatban, mikor a 21 éves Gabri Veiga, a Napoli helyett az Al-Ahlit választotta. A német akkor csak egy kommenttel elintézte a dolgot Fabrizio Romano posztja alatt: "szégyen".
Kroos aztán ismét nyilatkozott az ügyben a nyáron.
"Természetesen mindenki a saját döntéséért felelős, Cristiano Ronaldo karrierje végén döntött úgy, hogy a szaúdiakhoz igazol. De azt már sokkal nehezebb megértenem, mikor egy játékos karrierje csúcsán, vagy legelején dönt úgy, hogy annak ellenére, hogy európai top klubhoz is kerülhetne, inkább Szaúd-Arábia felé veszi az irányt. És akkor azt nyilatkozzák, hogy sportszakmai szempontok és kihívások miatt döntöttek így, pedig ez nem igaz, csak a pénz miatt. A nap végén ez csak ennyi, döntés a pénz mellett a foci ellen. Innentől válik nehézzé a futball sorsa, melyet mi mindannyian ismerünk és szeretünk."
A német középpályást ezért nyilván nem kedvelik a szaúdi szurkolók, s emellett arról is beszélt, hogy az emberi jogok hiánya megakadályozza őt abban, hogy valaha a szaúdi bajnokságban játsszon.
Ennek nyilván akkor is volt jele, mikor a Real Madrid az Atléticóval játszott Rijadban, Kroos minden labdaérintését füttyszó követte. A mérkőzés után a német sem volt rest, s odaszúrt a kilátogatóknak.
„Ez jó móka volt! Hihetetlen közönség”– írta gunyorosan X-oldalánToni Kroos

