„Büszke vagyok és ezzel az érzéssel megyek majd a találkozóra” – mondta Tokmac Nguen a norvég TV2-nek, miután kiderült, hogy meghívott kapott a válogatottba.
„Szeretem a kihívásokat és az új dolgokat. A legfontosabb az, hogy rettenthetetlen legyek és minden félelem nélkül menjek a válogatottba. Volt már olyan időszak korábban is, amikor úgy gondoltam, hogy megérdemelném a lehetőséget, de akkor figyelmen kívül hagytak. Kicsit el is engedtem már ezt az egészet, amikor szembesültem azzal, hogy nem hívnak. Az nem segít az ilyen helyzetben, ha ideges vagy, mert úgyis egy ember dönt arról, hogy kik kerülnek be a keretbe és én elfogadtam ezt. Nem vagyok mérges, inkább örülök, annak, hogy most mehetek” – folytatta a Ferencváros támadója.
A csatár a zöld-fehérek formájáról is beszélt a norvég tévének.
„Kicsit olyanok voltunk, miknt a Liverpool. A legutóbbo meccseken csak küzdöttünk. Nem mindig könnyű, ha ilyen nagy előnnyel vezet egy csapat, egy kis formaingadozásunk volt” – nyilatkozta a csatár.
„Tokmac mostanában nincs olyan jó formában, mint amikor a BL-ben szerepelt a csapatával – mondta Stale Solbakken norvég szövetségi kapitány. – A legutóbbi meccseken már ismét jobb volt egy kicsit. Izgalmas futballista, akit szeretnék jobban megismerni és szemügyre venni edzés közben.”

Ne csak nézd, fogadj is a meccsekre.

