Thomas Dollfradi.hu

Thomas Doll: Csalódottak vagyunk

Álomszerű első félidő után drámai meccsen vesztett 4-2-re a Ferencváros az Európa Liga-selejtezőjében, amellyel szinte biztosan elúszott a továbbjutás esélye.

A találkozó után Thomas Doll elemezte a mérkőzést.

- Nagyon nehéz szavakat találni ez után a mérkőzés után. Mindannyian szomorúak vagyunk, a fiúk is csalódottak az öltözőben. A labdarúgásban 44 nagyszerű percért semmit sem lehet biztosra venni, nagyszerűen kezdtük a játékot, nagy dicséret jár a fiúknak, hiszen az első félidőben megvalósítottuk a tervünket. Gyorsaság, lendület és tűz volt a játékunkban, nagyszerű akciók voltak, nagyon jól magunkra találtunk. Aztán minden megváltozott. Múlt évben egy öngóllal, valamint tizenegyesekkel estünk ki, ma egy piros lap miatt nem nyertünk. Sajnálom, mert a második félidőben mindent beleadtak a játékosaim, próbáltak ellenállni, egy-két hibát persze elkövettünk, főleg a tizenegyesnél. Lehetőségünk volt rá, hogy megszerezzük a harmadik gólt, illetve hogy egy jobb eredményt érjünk el. Aludnom kell egyet, meg kell emésztenem ezt a mérkőzést. A 44. percig nagyszerűen játszottunk, 2-0-ra vezettünk, majdnem megszereztük a harmadik gólunkat. Nehéz lesz így elutazni Dániába.

VÉDŐT IGAZOLT A BARCELONA

Ferencváros Midtjylland
Hirdetés