Az tavalyi szezonban az OTP Bank Ligába kilenc év után visszajutó ETO FC Győr hivatalos közleményben tudatta, hogy minden jegy elkelt a vasárnap 17.45-kor kezdődő összecsapásra, amikor a bajnoki címvédő Ferencváros látogat az ETO Parkba.

Rá is szolgált Borbély Zoltán csapata a szurkolók támogatására, amely bár beragadt a rajtnál, a DVTK elleni szeptemberi döntetlen óta ellenben négy siker és egy döntetlen a mérlege az NB I-ben, ez idő alatt többek közt a tavalyi második helyezett Paksot is legyőzte. Remek sorozatuknak köszönhetően a zöld-fehérek eltávolodtak a kiesőzónától, és 11 ponttal a nevük mellett hetedikek a bajnokság első harmadának végéhez közeledve.
Ami a Ferencvárost illeti, csütörtökön az Európa-ligában a Nice-szel szemben hangol a hétvégi bajnokira, ahol az első pontjaira hajt a 35-szörös magyar bajnok, miután megszorongatta az Anderlechtet és a Tottenham Hotspurt is.

