A zöld-fehérek öt mérkőzéssel a hátuk mögött százszázalékos teljesítménnyel a tabella élére ugrottak, míg az Újpest továbbra is nyeretlenül sereghajtó.
Ez volt a 236. bajnoki derbi, a Ferencváros a 113. sikérét aratta, az Újpest 61 győzelemnél tart, 62-szer pedig döntetlennel zártak a felek. A Ferencváros sorozatban a 11. alkalommal nyerte a rangadót, az Újpest pályaválasztásával ez volt a legnagyobb arányú vendég győzelem, 1907-ben szintén 6-0-ra, 1910-ben pedig 7-1-re győzött idegenben a Ferencváros.
Az első perctől kezdve kézzel fogható volt a két csapat közti hatalmas különbség, a Ferencváros óriási fölényben futballozott és kedve szerint alakította ki a helyzeteket. Az Újpestnek hátrányban voltak azért gólszerzési lehetőségei, de Tallo mindent kihagyott. A bajnokcsapat már a szünet előtt kiütötte ősi riválisát, Boli egy VAR-vizsgálatot követően befújt büntetőt értékesített.
A félidőt jelző sípszót követően jó néhány hazai szurkoló el is indult hazafelé.
Következő mérkőzés
Sztanyiszlav Csercseszov, a Ferencváros vezetőedzője már a szünet után elkezdhette a pihentetést a Trabzonspor elleni csütörtöki Európa-liga csoportmérkőzésre. Az FTC ezzel együtt is könnyedén tartotta kezében a mérkőzést, a csereként pályára lépő Auzqui pedig megszerezte a vendégek ötödik gólját. A játék képe a hajrában sem változott, a végeredményt a 89. percben a szinte csere Ryan Mmaee állította be.
OTP Bank Liga, 7. forduló:
Újpest FC-Ferencvárosi TC 0-6 (0-4)
gólszerzők: Zachariassen (9.), Boli (24., 45., a másodikat 11-esből), Traoré (33.), Auzqui (67.), R. Mmaee (89.)
Ne csak nézd a kedvenc csapatod, hanem fogadj is az eredményre.