Fabrizio Romano arról számolt be, hogy a Real Madrid korábbi erőssége, Isco felbontja a szerződését a Sevillával, melyhez csak nyáron igazolt le.
A 30 éves spanyol válogatott középpályás éveken át a Real Madrid alapembere volt, kilenc év alatt több mint 350 tétmérkőzésen játszott a csapatban. Isco annak idején még a Zinédine Zidane első korszakában volt nélkülözhetetlen szereplő, később viszont elvesztette az állandó kezdő helyét. Az utóbbi időben csak kiegészítő ember volt, így nem marasztalták őt az előző szezon végén, szabadon igazolhatóként távozott.
Ezt követően került a Sevillához, amelynél nem igazán találta meg a számításait, bár 12 bajnokin és 19 tétmérkőzésen szóhoz jutott. Ennek ellenére küszöbön a távozása, és egyelőre nem tudjuk, hogy miként képzeli el a folytatást, de úgy tűnik, hogy biztosan nem a Sevillánál.

Ne csak nézd a kedvenc csapatod, hanem fogadj is az eredményre.




